24 évvel ezelőtt gyilkolták meg az akkor hét éves Nikit: édesanyja nem nyugszik, míg nem kerül elő a gyilkos
![](https://cdn.life.hu/2023/12/N5A31sVfP5psQ9X38jPBeZpaAet_KDvNt31PzBTJICE/fill/1347/758/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM2ODg4NzEzM2EyYTRiYzE4NDRkMGQwMmJiYjJkNmVh.jpg)
A kislány holttestére eltűnése után három évvel találtak rá a városszéli csatorna mellett egy kék nejlonzsákban. A gyilkost ma is keresi a rendőrség.
"Hétéves volt a kislányom, amikor hazaindult az iskolából, de soha nem érkezett meg. Még mindig nem tudtam elfogadni, hogy elveszítettem.
1998. január 14-én, Szathmáry Nikolett délután négy órakor kilépett a gyulai művelődési ház épületéből, de sajnos soha nem ért haza. Hogy mi történt vele út közben, senki sem tudja. Az édesanyát több, mint 150 jósnő és látó kereste meg, de a többségük csaló volt, csak át akarták verni.
"A kislányomtól nem csak az életét vették el, hiszen annyi csoda várt még rá: az első szerelem, a család, a néptánccal járó színpadi sikerek. Ettől mind megfosztotta a gyilkosa"
"Korábban teremőr voltam a helyi múzeumban, nyugdíjasként már csak egy célom van: megtalálni a lányom gyilkosát. Most épp az unokámért indulok az iskolához, ő már tízéves. És Niki példájából okulva soha nem indul egyedül haza a tanítás végén."
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.