Nyomornegyedek a nagyvilágból - Élet a brazil favelákban

Mire is gondolok? Ha most ezt a cikket olvasod, valószínűleg van egy laptopod, egy mobilod vagy egy sima asztali számítógéped. Van interneted. Van áramod. Tudsz olvasni. Ez egészen biztosan így van. Nagy valószínűséggel fedél is van a fejed felett, mert ha nem lenne, kisebb gondod is nagyobb lenne annál, minthogy a favelákról tájékozódj. Remélhetőleg munkád is van, vagy ha nincs, akkor is akad némi tartalékod, különben szintén nem ezt az írást választottad volna, ha már netezel. Viszont a favelák lakói ezek egy részével, vagy akár többel is egyáltalán nem rendelkeznek.

A favelák Brazília nyomornegyedei, amelyből akad jó néhány Rio de Janeiróban is. Ezek közül az egyik leghíresebb vagy inkább leghírhedtebb a Rocinha, amely ironikus módon pont a város két leggazdagabb negyede közötti meredek hegyoldalon húzódik. Bár itt az épületek kőből készültek és sokszor több emeletesek is, nem úgy, mint a Mumbaiban található bádogviskók, az itt lakók körülményei mégis kétségbeejtőek.

A tömegközlekedés is csak a favelák széléig jár, többek között azért, mert onnantól sok esetben olyan szűkek a sikátorok, hogy csak egy ember fér el rajtuk.
Rocinha tetejéről állítólag gyönyörű a kilátás, az itt élők azonban valószínűleg kevésbé tudják élvezni, hiszen kisebb gondjuk is nagyobb a panorámánál - sok esetben napról napra a megélhetésükért küzdenek.

A favelák lakói számára, legyenek akár férfiak, akár nők, kemény az élet. Alapvetően itt még él a hagyomány, hogy a férfi a kenyérkereső, míg a nő gyereket nevel és a háztartást vezeti. Persze itt egyik szerep sem könnyű. A kenyérkereset sok esetben drogterjesztést, lopást, fegyveres rablást, vagy egyéb bűncselekményt jelent, a háztartásvezetés pedig szintén nem egyszerű egy esetleg áram és víz nélküli otthonban, vagy ahol hiányoznak az ajtók és az ablakok.
Az oktatás szegényes, már ha egyáltalán eljutnak a gyerekek az iskolába,

Kitörni persze nem lehetetlen - csak majdnem. A favelák lakói között is akadnak olyanok, akik elvégzik az iskolát, sőt felsőfokú végzettséget is szereznek. Ők igazi hősök.

Mi pedig, akik egy rossz nap után hazaérkezünk az otthonunkba, felkapcsoljuk a villanyt, betoljuk a mikróba a vacsorát, majd lerogyunk a kapanéra a telefonunkat nyomkodva: gondoljuk át, milyen is lehet egy valóban nehéz élet.