Pesti mesék: nem a farkasról, hanem egy szigetről kapta a nevét a Lupa-tó

Ez a terület már az ókorban is lakott volt, a Római Birodalom határa is errefelé húzódott, amit jól mutatnak azok a maradványok, melyek a két őrtoronyból maradtak fenn. Az ún. 'limes'-t védő két nagy épület falait ugyan az errefelé lakók az évszázadok alatt nagyrészt elhordták építőanyagnak, így is rájuk bukkantak a régészek, miként az avarkori temetőkre is. A Duna ezen szakaszán rengeteg kisebb-nagyobb sziget létezett, sőt keletkezett és tűnt el a történelem során a folyó természetes munkája és árvizei révén. Ezért aztán a régi, ráadásul gyakran pontatlan térképeken sokszor teljesen más a kis szigetek fekvése, mint manapság, és csak a Duna 19. század második felében lezajló szabályozása teremtett állandó állapotokat.

A Lupa-szigetet teljes bizonyossággal egy 1836-os térképen lehet először beazonosítani, ekkor Insel Mereszgyán, azaz Mereszgyán-sziget névvel jelölték. Ez a Szentendrei-Duna-ágban Budapesttől 14 kilométerre északra fekvő, mindössze 800 méter hosszú és 200 méter széles szigetecske később viselte a Morosgyán-sziget, Petkó-sziget, Mészáros-sziget neveket is. Ha ezek a nevek nem tűnnek teljesen véletlenszerűnek, az nem csoda: nincs közük a sziget tulajdonságaihoz, hanem egyszerűen azoknak a birtokosoknak a családnevei, akiknek az adott időszakban a tulajdonukban állt a környék. Ilyen volt Luppa Péter földbirtokos, közgazdász, mérnök és országgyűlési képviselő is, aki aztán a sziget végleges névadója lett.

A korábban többnyire lakatlan, legelők és erdő borította kis sziget életében az 1932-es év hozott nagy változást, amikor felvásárolta a Helvétia Építő és Ingatlan Rt., majd közművesítette a területet, és kiparcellázta üdülőtelkekre. Az ún. „nyeles" telkeken (melyeknek alakját azt tette indokolttá, hogy a vízparti telkeknek legyen útjuk a középen húzódó főút felé, a belső telkeknek pedig kijáratuk a vízhez) Bauhaus típusú kis üdülőket építettek, és a budapesti elit körében nagyon hamar népszerűvé lett a Lupa-sziget a két világháború között. Még úgy is, hogy minimum évente egyszer elöntötte (és máig elönti) a Duna – emiatt állnak lábakon az itteni épületek. A Lupa-sziget építészeti emlékei máig megmaradtak, az egykori üdülőkből pedig sok esetben állandó lakóhely lett. Igazi csendes kis csoda a Dunán, hiszen teljesen autómentes, csak komppal lehet eljutni oda Budakalász felől.

A Budakalász felőli Duna-parthoz közel az 1960-as években kezdtek el sódert kitermelni, aminek következtében két nagy bányató is kialakult. Ezeket eleinte csak úgy emlegették, mint „Lupa-szigeti tavakat", később aztán az egyik megkapta a szovjet barátság révén az Omszk-tó (köznyelvben inkább Omszki-tó), a másik a Lupa-tó nevet. A bányatavakat eleinte csak idetévedő fürdőzők (és nudisták) használták, majd idővel népszerűvé vált a környékbeli és budapesti lakosok között is, így vendéglátóhelyek nyíltak, sportlétesítmények épültek. A Lupa-tó neve pedig az utóbbi években egy óriásberuházás révén vált ismertté, aminek keretében a Sziget fesztivált is felfuttató Gerendai Károly 20 évre bérbe vette a területet, és „Budapest tengerpartját" igyekezett kialakítani egy kiépített strand- és vendéglátókomplexum révén.

A Pesti mesék cikksorozatunk korábbi részeit itt találod.