30 év pszichiátriai kezelés után szabadul a férfi, aki merényletet kísérelt meg Ronald Reagan ellen

Forrás: AFP/Mike Sargent -
Ronald Reagan merénylet
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Harminc év pszichiátriai kezelés után júniusban feltétel nélkül szabadon bocsátják azt a férfit, aki 1981-ben merényletet kísérelt meg Ronald Reagan amerikai elnök ellen - adták hírül bírósági források csütörtökön.

A már szeptemberben meghozott döntés szerint a 67 éves John Hinckley Jr. nem jelent többé veszélyt a társadalomra, ezért június 15-én szabadon távozhat. A férfi - aki azt mondta, hogy zenei karrierbe kezd - köszönetét fejezte ki a döntésért a bíróságnak, valamint azoknak, akik támogatták.

Hinckley 1981-ben kísérelt meg merényletet Ronald Reagan akkori amerikai elnök ellen; tettével Jodie Foster színésznő figyelmét akarta felhívni magára, akit a Taxisofőr című filmben látott. A támadás során nemcsak Reagan sebesült meg, hanem három másik ember is, köztük James Brady elnöki szóvivő, aki maradandó sérülést szenvedett.

Ronald Reagan ellen követett el támadást a férfi, aki most feltétel nélkül szabadul Forrás: AFP/Mike Sargent

Hinckley-t a tárgyaláson beszámíthatatlannak nyilvánították, és elmegyógyintézetbe utalták, ahonnan először 2016-ban helyezték feltételesen, felügyelet mellett szabadlábra. Az ekkor született ítélet értelmében a hatóságok korlátozták a Virginia államban letelepedett férfi helyváltoztatási szabadságát, valamint nyomon követték internetes tevékenységét is. "Ha nem egy elnököt próbált volna megölni, már nagyon régen szabadlábra helyezték volna" - szögezte le Paul Friedman bíró szeptemberben.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket a LIFE Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.