41 év után feltételek nélkül szabadon engedték Ronald Reagan merénylőjét

Forrás: Wikipedia -
Ronald Reagan szabadság felmentés merénylő
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Feloldotta a bíróság helyi idő szerint szerdán John Hinckley, Ronald Reagan egykori amerikai elnök merénylője bírósági felügyeletét, amivel Hinckley teljesen visszanyerte szabadságát.

Hinckley 1981-ben hat lövést adott le Reaganre Washingtonban, miközben az elnök egy beszéde után az autója felé tartott. Mind a hat lövés célt tévesztett, de az egyik lövedék gellert kapott és életveszélyesen megsebesítette az elnököt. Reagan elnöki szóvivője egész életére lebénult a merénylet következtében. Sőt, 2014-es halálakor az orvosszakértő azt állapította meg, hogy gyilkosság áldozata lett, mert halálát az 1981-ben leadott lövés okozta. Hinckley-t a bíróság nem beszámíthatónak nyilvánította, ezért nem került börtönbe, de évtizedeket töltött elmegyógyintézetben.

"41 év, 2 két hónap és 15 nap után VÉGRE SZABADSÁG!"

- írta Hinckley a Twitteren.

Ronald Reagan a Fehér Házban. Forrás: Wikipedia

Az utóbbi 6 évet Virginiában töltötte bírósági és pszichológiai felügyelet alatt. A nyolcvanas évek közepétől állapota folyamatosan javult. Hinckley az ügyvédjén keresztül tavaly nyilatkozatot adott ki, melyben bocsánatot kért, és kijelentette, hogy nagyon bánja, amit tett. Minden korlátozás feloldását tavaly szeptemberben helyezték kilátásba azzal a feltétellel, ha elmeállapota továbbra is stabil marad. 2016 óta édesanyjával élt, aki tavaly halt meg. Jelenleg egy egyszobás lakásban lakik a macskájával, Theóval.

A most 67 éves egykori merénylő eddig teljesen el volt tiltva az alkohol- és droghasználattól, és semmilyen formában nem léphetett kapcsolatba sem áldozataival, sem Jodie Foster színésznővel, akit az 1980-as években megszállottan imádott és zaklatott is, és akire a merénylet elkövetésével kapcsolatban is hivatkozott.

Hinckley időközben amatőr gitáros-énekesként mutatkozott be, magaviselete jó volt. A Twitteren és a YouTube-on több mint 30 ezer követőre tett szert, és teljes szabadulását is koncerttel kívánja megünnepelni.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket a LIFE Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.