Nemi beteg lett, miután egy autóban szexelt: milliós kártérítést kaphat

Forrás: Hyundai -
HPV kártérítés biztosító nemi betegség autó
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Egy nő HPV-vírussal fertőződött meg, miután nemi kapcsolatot létesített egy férfival annak autójában. Most kártérítést követel.

Egy amerikai nő kártérítést követel a GEICO nevű, autók biztosításával foglalkozó cégtől, mivel évekkel korábban egy olyan Hyundai szedánban lett nemi beteg, amit ők biztosítottak. A bíróság úgy döntött, a nőnek van igaza, és 5,2 millió dolláros (nagyjából 2 milliárd forint) kártérítést ítélt meg neki.

Illusztráció Forrás: Hyundai

A bírósági papírokon M. O. néven nevezett nő azt állítotja, hogy M. B. néven azonosított férfi HPV-vel fertőzte meg őt, amikor szexeltek egy 2014-es Hyundai Genesisben. A nő szerint a férfi hagyagságból nem tájékoztatta őt betegségéről, még annak ellenére sem, hogy HPV-vel fertőzött torokrákja volt.

A biztosító cég elutasította a nő kártérítési igényeit arra hivatkozva, hogy betegségét "nem a jármű hagyományos használata" okozta.

M. O. és M. B. első körben egy 2021-es választottbísági megállapodáson rendezték a vitát, ekkor ítélték meg a nőnek a kártérítést. Ezt követően az áldozat a kerületi bírósághoz fordult, hogy hajtsák végre az ítéletet - ekkor is megnyerte az ügyet. A GEICO ekkor fellebbezett, arra kérve a testületet, hogy állapítsák meg, a biztosító nem felelős a fertőzésért, és nem köteles megvédeni a férfit a vele szemben támasztott követeléseivel szemben.

A Kansas Cityben összeülő szövetségi bíróság októberben fgoja tárgyalni az ügyet - írja az NPR.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket a LIFE Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.