repülőgép baleset Dominikai Köztársaság repülőgép Miami
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A szörnyű hétfői baleset során a Dominikai Köztársaságból Miamiba érkező, a RED Air flottájához tartozó gép futóműve leszálláskor, azaz nagyjából délután 17:30-kor meghibásodott. Ennek következtében a légijármű egy kis épületet és egy kommunikációs tornyot is átszakított, miközben végigcsúszott a kifutópályán, majd lángra kapott.

A gépen 126 utas és 11 fős személyzet tartózkodott, akik közül szerencsére senki sem veszítette életét, ám három embert kórházba szállítottak. A Szövetségi Légügyi Hivatal egyelőre nem hozott nyilvánosságra részletes információkat a baleset okairól, csak annyit közöltek a sajtóval, hogy a gép futóműve romlott el.

– mondta a gép egyik utasa, Paola Garcia a CBS Miaminak.

A balesetről több felvételt is megosztottak a legnépszerűbb közösségi oldalakon, ezeken látszik, ahogy az emberek sikítozva menekülnek a sűrű fekete füst és a tűz elől, valamint jól látható a gép szétroncsolódott orra és az összezúzott szárnyak is. A tűzoltóknak szerencsére sikerült megfékezniük a lángokat, a baleset körülményeit egyelőre vizsgálják. A repülőtér szóvivője figyelmeztette az érintetteket, hogy a járatok késnek a szerencsétlenség miatt – írja az Index.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket a LIFE Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.