65 éves lett Gloria Estefan, aki szörnyű gyerekkori trauma után lett a latin zene világsztárja

kultúra Gloria Estefan szexuális abúzus magazin énekesnő
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Egyetlen férfit szeretett egész életében, kislányként szexuális zaklatás áldozata lett, ő az egyik legkisebb világsztár, és friss filmben is láthatod. 65. születésnapját ünnepli Gloria Estefan, az alábbi érdekességeket pedig talán te sem tudtad róla.

Egyetlen férfit szeretett egész életében.

Gloria María Milagrosa Fajardo García néven született a kubai Havannában 1957. szeptember 1-én. Az Estefan vezetéknevet a házasságkötéskor vette fel. Emilio Estefannal 18 évesen ismerkedett meg, a közös zenekarukban lett világsztár, 44 éve házasok, és saját bevallása szerint az első és egyetlen férfi volt az életében.

Saját bevallása szerint egyetlen férfit szeretett egész életében Forrás: AFP/Stefani Reynolds

Politikai okokból került Amerikába.


A családjuk a kommunista hatalomátvétel után emigrált Kubából Amerikába. A nagyapja még a korábbi kubai elnök testőre volt, az édesapja pedig részt vette a Kuba visszaszerzéséért indított Disznó-öbölbeli sikertelen akcióban, sőt fogságba is esett, és csak két év múlva térhetett haza.

Kislányként szexuális zaklatás áldozata lett.


9 éves korában egy távoli rokona molesztálta, aki akkoriban zeneiskolát működtetett, és meggyőzte Estefan édesanyját, hogy hadd vegye a szárnyai alá a tehetséges kislányt. A férfi az abúzus után meg is fenyegette, hogy megöli, ha beszél róla az anyjának. Ő azonban végül mégis beszélt: előállt vele, az édesanya a rendőrséghez fordult, de végül nem tettek feljelentést, mert a hatóságiak meggyőzték a szülőket, hogy az eljárás túl nagy további traumát okozna a gyereknek.

Be akarta szervezni a CIA.


A miami egyetemre járt francia és pszichológia szakra, közben pedig a város nemzetközi repterén dolgozott tolmácsként. Mivel jól ment neki az angol, a spanyol és a francia is, továbbá reménykedtek a politikai elkötelezettségében, a CIA is megkereste állásajánlattal, de elutasította őket.

Ő az egyik legkisebb világsztár.


Mindössze 149 centiméter magas, és ehhez világéletében vékony, törékeny alkat társult. Viszont annál nagyobb és erősebb hang!

Ő az egyik legkisebb világsztár Forrás: AFP/Robert Vos

Átadta a nevét a zenekarának.


A karrierje úgy indult el, hogy az unokanővérével csatlakozott a csupa fiúból álló Miami Latin Boys zenekarhoz, ami ezután megváltoztatta a nevét Miami Sound Machine-re. Évekig így is koncerteztek, majd, miután az 1980-as években sikerült befutniuk olyan számoknak köszönhetően, mint a Conga és a Bad Boy, megváltoztatták a nevüket Gloria Estefan and Miami Sound Machine-re. Később újabb tagcserék és az énekesnőjük egyedi világhíre miatt úgy döntöttek, hogy simán Gloria Estefan néven lépnek fel.

Futballcsapata is van.


A férjével közösen az üzleti életben is aktívak, számos miami étterem és hotel tulajdonosai, de részesedésük van a Miami Dolphins NFL-csapatában is, ami a világ egyik legnagyobb sport brandje. A vagyonukat 500 és 700 millió dollár közöttire becsülik.

Egy éven át gyógyult a buszbalesetéből.


1990 márciusában buszbalesetet szenvedett, ami miatt olyan súlyosan megsérült a gerince, hogy sokáig az élete is veszélyben forgott. Végül műtétekkel és rehabilitációval teljesen rendbe tudott jönni, de ez több mint egy évig tartott, és közben rettenetes fájdalmakat élt át.

Musical készült az életéről.


2015-ben mutatták be az On Your Feet! című Broadway-musicalt, ami az ő és a férje történetét meséli el, természetesen a leghíresebb dalaik felvonultatásával. A musicalt később Chicagóban, Leicesterben és a londoni West Enden is játszották.

Új filmben is láthatod.


Június 16-án mutatták be az Örömapa című filmet, amiben Andy Garcia oldalán játszik, és ami az azonos című 1991-es Steve Martin-Diane Keaton, és az 1950-es Spencer Tracy-Elizabeth Taylor-film remake-je, az új verzióban kubai-amerikai karakterekkel.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket a LIFE Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.