Az NMHH kommunikációs igazgatósága csütörtökön az MTI-vel közölte, hogy bejelentések alapján indított eljárást a Médiatanács a október 18-i epizód miatt. Az RTL Klub (mai nevén: RTL) adásában a műsorvezetők, Vadon János és Sebestyén Balázs megalázó és kiszolgáltatott helyzetbe hoztak egy kolumbiai gyermeket.
A műsorvezető magyarul feltett kérdéseire a gyermeknek minden alkalommal azt kellett felelnie: Si senor! (Igen, uram!). A kérdések közül néhány a fiú intim szféráját sértette, illetve a testalkatán gúnyolódott - írták.
A közlemény szerint a vizsgálat megállapította, hogy a jelenet megsértette a megalázó, kiszolgáltatott helyzetben lévő személyek öncélú és sérelmes bemutatását tiltó törvényi rendelkezést.
A Médiatanács súlyos jogsértést állapított meg és kétmillió forintos bírságot rótt ki a szolgáltatóra, ezen kívül a jogsértésről szóló közlemény közzétételére kötelezte, a műsorszám sugárzásának idősávjában, legalább két alkalommal és a szolgáltató honlapján hét napig folyamatosan.
A bírság összegének megállapításakor a testület figyelembe vette, hogy az RTL jelentős befolyásoló erejű, országos vételkörzetű televíziós médiaszolgáltatás - tették hozzá.
Közölték azt is, hogy az ATV Spirit tévécsatorna szeptember 12-i és 17-i adásnapjában nem tett közzé híreket. Ezen felül a médiaszolgáltató alulteljesítette a saját készítésű műsorszámok heti minimális közreadási kötelezettségét is. A jogsértés miatt a testület 50 ezer forint bírságot állapított meg. A tájékoztatás szerint a kalocsai vételkörzetben működő Korona FM 100 helyi vételkörzetű kereskedelmi rádió ellenőrzésekor is hiányosságot tárt fel a Médiatanács.
A rádió október 31-én sugárzott műsorában alulteljesítette a közszolgálati és a helyi közélettel foglalkozó műsorok szerződésben vállalt arányát, illetve a hírműsorok, valamint a szöveges tartalom közzétételének mértéke is hiányosságot mutatott. A Médiatanács a fentiek miatt 20 ezer forint bírságot szabott ki a rádió szolgáltatójára - áll a közleményben.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.