Harry Styles-nak 4 mellbimbója van - 10 érdekesség a 29 éves sztárról

1. 14 éves korában egy pékségben dolgozott hatfontos (akkori árfolyamon számolva nagyjából 1800 forintos) órabérért. Exfőnöke, Simon Wakefield azt mondta róla, hogy nála udvariasabb beosztottja sosem volt. Amikor az énekes elindult az X Factor világot jelentő deszkáin, az üzletet természetesen teleplakátolta Harry fotóival.
2. 2017-ben debütált színészként a Dunkirk című háborús drámában. Az alkotásban, mely három Oscar-díjat nyert, rajta kívül olyan szupersztárok szerepeltek, mint Tom Hardy, Kenneth Branagh és Cillian Murphy.
3. Páros tetoválást csináltatott Ed Sheeran-nel, aki azelőtt saját kezűleg ki is varrta őt. A két zenész régóta baráti és szakmai kapcsolatot ápol: Sheeran társszerzőként is közreműködött a One Direction Little Things és Moments című számainak elkészítése során.
4. 2020-ban szerepelt a Vogue címlapján, így ő lett az első férfi, aki egymagában pózolt a lap amerikai kiadványának borítóján. Később azt nyilatkozta, nagyon élvezte a fotózást és a ruhákkal való kísérletezést.
5. Harrynek négy mellbimbója van: kettő a szokott helyen, egy másik két visszamaradottabb változat pedig elszórva alattuk, a felsőtestén – távolról úgy festenek, mint az anyajegyek.
6. A zenélésen kívül számos érdekes képességgel bír, például remekül zsonglőrködik és a kazoo nevű fúvós hangszeren is jól játszik.
7. Egyszer volt egy Hamster, magyarul Hörcsög nevű hörcsöge.
8. Nem vágyott mindig énekesi karrierre, egy időben ügyvéd akart lenni.
9. Imádja a focit, kedvenc csapata a Manchester United.
10. Rajongói összeesküvés-elméletek szerint Harry és a One Direction másik sztárja, Louis Tomlinson között romantikus szálak szövődtek. Bár ezt sosem mondták ki feketén-fehéren, nyilvános szerepléseik során szinte mindig úgy viselkedtek, mint a szerelmespárok.
Nyitókép: Shutterstock
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.