A tanár biztatására bántalmaztak társai egy 12 éves fiút - A pedagógust kihallgatta a rendőrség

Forrás: Shutterstock -
Mezőcsát tanár bántalmazás pedagógus
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Gyanúsítottként hallgattak ki a nyomozók kedden egy tanárt egy mezőcsáti általános iskolában tanuló diák bántalmazásával összefüggésben - közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság.

Az 55 éves helyi férfi ellen kiskorú veszélyeztetése bűntett gyanúja miatt indított eljárást a rendőrség. A tanár nem ismerte be a terhére rótt bűncselekményt.

A nyomozás adatai szerint múlt hétfőn egy mezőcsáti iskolában, az egyik tanórán 13 tanuló - a pedagógus biztatására - bántalmazott egy 12 éves fiút, aki ennek következtében nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett. Sajtóinformációk szerint a tornatanár ötöst ígért a diákoknak, ha megverik a 12 éves fiút. A múlt hétfőn történt bántalmazásról a gyerek másnap szólt a szüleinek, akik szerdán szembesítették tettével a tanárt.

Az MTI úgy tudja, a Mezőkövesdi Tankerületi Központ belső vizsgálatot indított az intézményben és munkáltatóként intézkedéseket tett az ügyben.

Dobi Tamás, a vármegyei rendőr-főkapitányság sajtóreferense jelezte, hogy még tart a nyomozás, ezért egyelőre nem közölt részleteket a történtekről.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket a LIFE Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.