Pesti mesék: te tudod, melyik városrészt nevezték a „legintelligensebb falunak”?

Budapest VIII. kerületének külső peremén található egy városrész, ami kevéssé ismert még a fővárosiak között is, és pláne kevesen feltételezik, hogy Józsefvároshoz tartozik ez kertvárosias környék. A nyugatról az Orczy út, keletről a Könyves Kálmán körút, délről az Üllői út, északról a Vajda Péter utca határolta Tisztviselőtelep eredeti lakói valóban főként tisztségviselők voltak, és afféle korabeli lakóparkként épült meg a negyed.

Méghozzá városszéli lakóparkként, hiszen a 19. század végén itt már véget ért a főváros. Viszont rohamosan fejlődött, és nőtt a népessége, ez pedig az ingatlanpiacon hasonló jelenségeket okozott, mint manapság: saját lakásra csak az igazán tehetőseknek, vagy családi örökséggel rendelkezőknek volt esélye a belsőbb kerületekben, és az albérletárak is olyannyira magasra kúsztak, hogy a középosztálybeli fizetésből is egyre kevésbé lehetett kigazdálkodni.

Erre kínált megoldást a Tisztviselők Házépítő Egyesülete, ami civil szerveződésként teremtett meg befektetők bevonásával olyan konstrukciót, aminek révén saját lakáshoz juthattak a tagjaik. A hosszú évek próbálkozásai és sokadik nekifutás után megvalósuló projekt keretében bankhitel fedezte az új épületek értékének 50 százalékát, az egész városrészt felhúzó építési vállalkozó, Bobula János építész hitelezett 20 százalékot, a leendő lakók pedig 30 százaléknyi önrésszel szálltak be. Fontos szempontot jelentett, hogy a tulajdonosok ezutáni törlesztőrészleteinek összege se haladja meg egy belvárosi lakás bérleti díját, magyarán olcsóbb legyen ideköltözni, és persze főleg a saját lakást fizetni másé helyett.

A Tisztviselőtelep mai területe akkoriban még Kőbányához tartozott, és teljesen beépítetlenül állt, városi birtokok mezőgazdasági területei feküdtek itt, lóvásárok céljára és katonai gyakorlótérnek használták. 1887-ben kezdődött meg az építkezés, és rövidesen már be is költözhettek a lakók a Tisztviselőtelep első 117 házába. Az említett Bobula János tervei nyomán négyféle (háromszobás földszintes, négyszobás földszintes, magasföldszintes, illetve egyemeletes-kétlakásos) típusház épült a telepen különféle méretekben, így egységes arculatot kaptak az utcák. Jelentős faültetés is kísérte az építkezéséket, a házak pedig egymásba érő nagy hátsó kertekkel rendelkeztek. A lakók nagy része a névhez méltóan valóban az állami tisztviselők közül került ki, de költöztek ide a művészeti élet képviselői, újságírók, tanárok is, sőt a közelben található MÁVAG (Magyar Királyi Állami Vas-, Acél-, és Gépgyárak) vezetői is – miközben a saját munkásaik számára megépíttették a szomszédban máig álló MÁVAG Kolóniát.

A 117 házas első ütem sikere után további telkeket vont be az egyesület a projektbe, és további 217 ház épült meg néhány éven belül. A harmadik, hosszabban elhúzódó szakaszban pedig már templom, általános iskola, gimnázium is épült ide az 1930-as évekig, és a kertes házakhoz már nem jutó tiszviselők számára felhúztak a sokemeletes, soklakásos „Városi házakat" is. A Tisztviselőtelep híres lakói közé tartozott Grósz Bella, Jókai Mór felesége (aki a Jókai-hagyatékot is itt őrizte), Hevesi Sándor, a Nemzeti Színház igazgatója, Hugonnai Vilma, az első magyar orvosnő, de a mai Bíró Lajos utcában bérelt két szobát 1912 és 1916 között Babits Mihály is, aki közben a telep gimnáziumában tanított.