Pusztító tüzekben nem volt hiány a történelem során

Forrás: AFP/Peter Parks -
Rodosz történelem katasztrófa erdőtűz láng
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Görögországban az egyik legnagyobb evakuálási műveletet hajtották végre Rodoszon, ahol napok óta nem tudják megfékezni a lángokat, de idén már Horvátországban is menekülniük kellett a turistáknak a tűzvész elől. A borzalmas pusztítást végző erdőtüzek sajnos nem számítanak újdonságnak, és a következő években az ENSZ előrejelzése szerint egyre inkább hozzá kell szoknunk. Bár a jövőben több ilyen katasztrófára számíthatunk, a múltban is voltak hatalmas pusztítást okozó erdőtüzek. Íme, a történelem leghatalmasabb tüzei.

Rodoszon napok óta pusztító tűzvész tombol, ezreket kellett a területről kimenekíteni, de már Korfu északi része is lángokban áll, ott is megkezdték az evakuálást. Horvátországban idén már volt tűz a népszerű nyaralóváros, Sibenik mellett, most pedig Dubrovnik környékén terjednek a lángok, de erdőtűz pusztít a dél-törökországi Antalya tartomány egyik népszerű üdülővárosánál, Kemernél is. A turisták és a helyiek egyaránt menekülnek az érintett területekről.

Regisztráljanak a tűzben érintett területekre utazók

Azoknak, akik az erdőtüzekkel érintett görög szigetekre terveznek utazást, érdemes elgondolkodniuk az útjuk elhalasztásán. Ha mégis utaznak, akkor regisztráljanak konzuli védelemért a konzuli szolgálat honlapján. Magyarország ugyanis akkor tud segíteni, akkor tudják felvenni a kapcsolatot valakivel, ha tudják, hogy az érintett térségben van - ajánlotta a Külgazdasági és Külügyminisztérium kétoldalú kapcsolatokért felelős államtitkára, Menczer Tamás a Kossuth Rádióban.

Az erdőtüzek minden nyáron hatalmas problémát okoznak az utóbbi években, és az előrejelzések szerint arra kell készülnünk, hogy a jövőben sokkal többször kell szembenéznünk ilyen katasztrófákkal. A szélsőséges tüzek száma globálisan akár 14 százalékkal is nőhet 2030-ra, 2050 végére 30 százalékkal, az évszázad végére pedig 50 százalékkal. Az elkövetkezendő években tehát fel kell készülnünk az egyre gyakrabban felcsapó lángokra, de a múltban is voltak hatalmas tűzesetek. Íme, a történelem legpusztítóbb erdőtüzei.

A 2003-as szibériai tajgatüzek

2003-ban – Európa addigi legforróbb nyarán – hatalmas lángok csaptak fel Kelet-Szibéria tajgaerdőiben. A tűz több mint 22 millió hektáron tombolt és pusztított el mindent, ami az útjába került.

Az emberiség történetének egyik legpusztítóbb és legnagyobb erdőtüzében szerepet játszott a hatalmas szárazság, de emellett az is, hogy a megelőző évtizedekben kizsákmányolták azt a területet. A megfékezhetetlenül tomboló lángok szétterjedtek Szibéria területén, de elértek az orosz Távol-Keletre, Észak-Kínára és Észak-Mongóliára is. Olyan mennyiségű volt a füst, hogy elérte az 5000 kilométerrel keletebbre fekvő Kiotót is, de ki tudták mutatni a Csendes-óceán partján fekvő, Washington állambeli Seattle-ben is.

A 2019-2020-as ausztráliai bozóttüzek

Ausztrália 2019. december 21-én Forrás: AFP/Peter Parks

A 2020-as ausztráliai bozóttüzek a vadvilágra gyakorolt katasztrofális hatásuk miatt vonultak be a történelembe. A hatalmas tűz 18,6 millió hektárnyi területet pusztított el, több mint 5900 épület (köztük 2779 lakóház) vált a lángok martalékává. Az áldozatok pontos száma nem ismert, de legkevesebb 34 ember meghalt vagy eltűnt. Hárommilliárd állat halálát okozta a tűz, köztük 61 ezer koaláét. Ausztrália történetének legforróbb és legszárazabb időszaka volt 2019 végén és 2020 elején, ami nagyban hozzájárult a pusztító erdőtüzek kialakulásához. Az ország 2019-es középhőmérséklete 1,52°C-al volt magasabb az átlagnál, a csapadékmennyiség pedig 40 százalékkal volt az átlag alatt.

A 2014-es erdőtüzek Kanada északi területein

2014 nyarán több mint 150 különálló tüzet jelentettek Kanadában északnyugaton, mintegy 1,1 milliárd négyzetkilométernyi területen. Ezek közül 13-at feltehetően emberi mulasztás vagy gyújtogatás okozott, a többit villámok. A hatalmas tűz hatása az egész országban problémát jelentett, a füst a több mint 2000 km-re délre fekvő észak-dakotai Bismarckig terjedt, sőt még Nyugat-Európában, Portugáliában is érezhető volt. Összesen közel 3,5 millió hektárnyi erdő pusztult el teljesen, a tűzoltási munkálatok pedig 44,4 millió dollárba kerültek.

A 2004-es alaszkai tüzek

Az elpusztított terület nagyságát nézve a 2004-es tűzesetek voltak a leghatalmasabbak Alaszka addigi történetében. Bár 1989-ben 1000 különböző tüzet regisztráltak, 2004-ben pedig „csak" 701-et, sokkal nagyobb terület égett le: több mint 2,5 millió hektárnyi. A keletkezett tüzek közül 215-öt villámcsapás okozott, 426-ot azonban emberi kéz. 2004 nyara rendkívül meleg és csapadékos volt a tipikus belső alaszkai nyári klímához képest, ami rekordmennyiségű villámlást eredményezett. Ezt az időszakot egy szokatlanul száraz augusztus követte, ennek következtében a tüzek szeptemberig kitartottak.

Az 1939-es ausztráliai tüzek

Fekete péntek – így vonult be az ausztrál történelembe 1939. január 13-a, ugyanis aznap úgy tűnt, hogy egész Victoria állam lángokban áll az 1938-39-es bozóttüzek következtében. A több éves aszály, a magas hőmérséklet és az erős szél miatt csaptak fel a lángok a délkelet-ausztráliai területen, amik aztán egész nyáron át égtek, a hamu pedig Új-Zélandig hullott. A számítások szerint Victoria állam háromnegyedét közvetlenül vagy közvetve érintette a katasztrófa, a tüzek csaknem 2 millió hektárnyi területen lángoltak. Összesen 71 ember vesztette életét, és több város teljesen elpusztult. Több mint 1300 otthon és 69 fűrészmalom égett le, további 3700 épület semmisült meg vagy sérült meg.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket a LIFE Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.