A Rolling Stones dobosának ritka gyűjteményéből tartanak árverést

gyűjtemény Charlie Watts London Rolling Stones árverés
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Charlie Wattsnak, a Rolling Stones dobosának könyveit és dzsesszrelikviáit bocsátják árverésre szeptemberben Londonban - számolt be róla a BBC hírportálja hétfőn.

A két éve elhunyt zenész megszállottan gyűjtötte a modern szépirodalmi köteteket. Könyvtárában több tucatnyi ritka, első kiadású könyv szerepelt, köztük F. Scott Fitzgerald A nagy Gatsby és Arthur Conan Doyle A sátán kutyája című regényének ritka példánya. A dobos dzsesszkollekciójára szintén lehet majd licitálni a Christie's szeptember végére tervezett árverésén, amit a legfontosabb tételek bemutatása előz meg New Yorkban, Los Angelesben és Londonban.

Az aukció egyik fénypontja A nagy Gatsby árverése lesz. A kötetet Fitzgerald az MGM hollywoodi filmstúdió forgatókönyvírójának, Harold Goldmannak dedikálta, akivel az 1938-as Oxfordi diák című filmen dolgozott együtt. A könyvért előzetes becslés szerint 200-300 ezer fontot (90-135 millió forintot) is fizethet egy gyűjtő.

"Köszönettel Harold Goldmannak, e történet eredeti 'Gatsbyjének', mert megengedte nekem, hogy a múlt ezen titkait feltárjam" - írta az ajánlásban Fitzgerald. A Sherlock Holmes-regény első kiadásában Doyle egy rövid bejegyzése is olvasható: "Mielőtt megírtam ezt a könyvet, bebarangoltam Dartmoort", amivel az író a regény helyszínére utalt.

A ritka első kiadások között licitálni lehet még Agatha Christie, P.G. Wodehouse és James Joyce regényeire is. Watts gyűjteményéből a bayeux-i falikárpit egy viktoriánus másolata is eladó. A normannok 1066-os angliai hódítását ábrázoló, történelmi falikép értékét 12 ezer fontra (5 millió forintra) becsülték.

Charlie Wattsnak, a Rolling Stones dobosának gyűjteményéből rendeznek árverést Londonban

Paul Sexton, Watts életrajzírója elmondta, hogy a dobos nagyra becsülte az időt, amit otthon tölthetett, és utazásai alatt rengeteget olvasott: az irodalom fontos szerepet játszott a felkészülésében. Az életrajzíró szerint nem azért hajtotta fel a ritka példányokat, mert arra számított, hogy egyszer sokat érnek majd, hanem azért, mert nagy örömet szerzett neki, hogy szakértők segítségével felkutathatta és megszerezhette őket.

Watts a könyvek mellett az amerikai polgárháborús tárgyakat és dzsesszrelikviákat, dobfelszereléseket és régi autókat is gyűjtött. A dzsesszlemezeket kamaszkorától gyűjtötte, és ahogy a Rolling Stones együttes befutott, ez a szenvedélye még nagyobb lendületet kapott. Sexton elbeszélése szerint nemcsak a lemezek vonzották, hanem a fellépők ruhái is. Ha egy klasszikus albumon egy zenész egy különleges inget viselt, azt neki is meg kellett szereznie - mesélte az életrajzíró.

A kedvenc szaxofonosa Charlie Parker volt, akinek számos relikviáját ugyancsak megszerezte.
Sexton azt is elmondta, hogy Watts mindig megütközött azon, hogy a Rolling Stones relikviái iránt is mekkora az érdeklődés, és kicsit bolondnak tartotta az ilyen rajongókat. A zenekar számára inkább jelentett munkát, ugyanakkor nagyon büszke is volt rá. Az aukciót a Christie's londoni székházában két részletben tartják: szeptember 28-án rendezik az élő árverést, az online aukció pedig szeptember 15. és 29. között zajlik majd - írja az MTI.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket a LIFE Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.