Arnold Schwarzenegger színész Maria Shriver testépítő magazin
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Arnold Schwarzenegger a 2. világháború után, 1947. július 30-án született egy kis stájer faluban Ausztriában. Nem volt könnyű gyerekkora. Az édesapja poszttraumás stressz-szindrómával küzdött, mivel a háborúban 3 napig hevert egy összeomlott épület romjai alatt és gyakran rajta és bátyján vezette le a feszültséget. Az iskolában sem találta a helyét, kívülállónak érezte magát, sokszor érezte Ausztriával kapcsolatban, hogy rossz helyre született, nem ez az igazi otthona. Maga sem tudta, hogy miért, de mindig is Amerikába vágyott, úgy érezte, hogy neki ott van dolga.

Grazban sétálgatva látott meg először egy moziplakáton egy kigyúrt színészt, Reg Parkot, aki nagyon nagy hatással volt rá, ő lett a példaképe Miután egy magazinban megtalálta a férfi edzésprogramját, elkezdett otthon edzeni és közben az vizualizálta, hogyan lesz testépítő, hogyan jut el Amerikába és hogyan lesz milliókat kereső filmsztár. Az apja nem helyeselte a dolgot, az édesanyja pedig kiborult, hogy a szobájának a fala tele volt izmos férfiak posztereivel, de neki csak egy cél lebegett a szeme előtt, kitörni Ausztriából.

18 éves korában jelentkezett katonának, ugyanis akkoriban csak a katonai szolgálat letöltése után adtak ki útlevelet. 1966-ban, 19 éves korában Londonba repült, hogy részt vegyen a Mr. Universe versenyen, ahol a második helyezést érte el, majd egy évvel később ő lett a győztes. Miután a következő évben is megnyerte a versenyt, levelet kapott Joe Weidertől, a testépítés keresztapjától, amiben meghívta a következő Mr. Universe versenyre Miamiba, így valósult meg az az álom, amiről gyerekkorától fogva álmodozott, Amerika tárt karokkal várta.

Arnold Schwarzenegger, aki először Mr. Universeként vált híressé Forrás: AFP

1970-ben megnyerte a Mr. Olympia címet és onnantól fogva nem volt megállás, egyik címet nyerte a másik után, a többieknek esélyük sem volt mellette. Ha valamit megnyert, mindig az járt a fejében, hogy mi legyen a következő cél, mindig is az vitte előre, hogy sokkal többre vágyott, mint mások.

Miután összesen 13 testépítő-világbajnokságot nyert, már kezdte megunni a versenyeket, azért úgy döntött, hogy abbahagyja, s inkább kipróbálja magát a színészkedésben. Első filmje, a Hercules New Yorkban azonban bukás lett, Schwarzenegger pedig 5 évig egy megkeresést sem kapott. Őt azonban kemény fából faragták, színi leckéket vett, próbálta előhívni a rég elásott érzelmeit, angol tanult és igyekezett javítani a borzalmas akcentusán.

Első filmje, a Hercules New Yorkban Forrás: Photo12.com - Collection Cinema / Photo12 via AFP)

Nem a hatalmas gázsi lebegett a szeme előtt, a pénzét ingatlanokba fektette, így már akkor milliomos volt, mielőtt beindult volna a filmes karrierje, az ő célja az volt, hogy filmsztár legyen.

Az első nagy siker végül az Acélizom lett 1977-ben, majd kijött a Maradj éhen! és tovább fokozódott az őrület. A Golden Globe díjátadón övé lett az Év felfedezettjének járó díj és akkor már tudta, hogy jó irányba halad. A világhírt végül a Conan, a barbár című akciófilm hozta meg a számára, majd jött a Terminátor, s Arnold népszerűbb lett, mint valaha.

A világhírt végül a Conan, a barbár című akciófilm hozta meg Forrás: 20th Century Fox

Közben a magánélete is jól alakult,

1977-ben mutatták be Maria Shrivernek, John F. Kennedy egykori amerikai elnök unokahúgának, akivel 1986-ben házasodtak össze. A párnak négy közös gyermeke született.

Maria Shriver, egykori amerikai elnök unokahúgával, 1986-ben házasodtak össze Forrás: Vin CATANIA and Mike MALONEY / AFP

1983-ban pedig teljesült az álom, a színész amerikai állampolgár lett.

Schwarzenegger azonban nem csak akciófilmekben szeretett volna játszani, így jött az Ikrek című film ötlete, ahol Danny de Vito ikertestvérét játszotta. A film hatalmas siker lett, ez volt Schwarzenegger első filmje, amely elérte a 100 millió dolláros jegyeladást, ezután jött a Terminátor 2., ami már elérte a 200 milliót, s a megjelenés évében világszerte a legsikeresebb film lett.

Ikrek című első filmje, amely elérte a 100 millió dolláros jegyeladást, Danny de Vitoval Forrás: Archives du 7eme Art / Photo12 via AFP

Arnold hatása a 80-as évektől a 2000-es évekig elképesztő volt. Mivel szivarozott, megnőtt a szivar forgalma, divatba jöttek a nagy órák, a Hummer, s egy idő után maga Arnold is egy branddé vált.

Divatba jöttek a nagy órák, a Hummer, a szivar és egy idő után maga Arnold is branddé vált Forrás: NORTHFOTO/X17online.com/X17online.Com

1997-ben azonban egy szívműtét megálljt parancsolt a színész karrierjének.

Az első műtét nem sikerült, az egyik szívbillentyű megadta magát, s vér gyülemlett fel Schwarzenegger tüdejében, ezért azonnal egy második műtétre volt szükség. Kétséges volt, hogy egyáltalán életben marad-e, de szerencsére 16 órával később újra felébredt. A műtét után egy évig nem dolgozott, attól tartott, hogy ez a karrierje végét jelenti majd. Végül úgy döntött, hogy mivel a színészetben is elérte a csúcsot, új kihívást keres, ez pedig nem volt más, mint a politika világa.

2003-ban éppen a Terminátor 3-at értékesítette, amikor jött a hír, hogy a nem túl közkedvelt kormányzót, Gray Davist visszahívják és időközi választást írnak elő. Schwarzenegger eleinte hezitált, elinduljon-e a kormányzói címért, mivel felesége nem rajongott az ötletért, de végül kötélnek állt.

Bár sokan abszurdnak tartották az ötletet, ő ismét bebizonyította, hogy a lehetetlen lehetséges, s Kalifornia 38. kormányzója lett.

Kalifornia 38. kormányzója lett Forrás: AFP/Hector Mata

Megbízatása 7 évig tartott, 2011-ben, miután megtriplázta Kalifornia adósságállományát, úgy döntött, hogy lemond a posztról.

Kormányzása kemény időszak volt a házassága és a családja számára. Feleségével hetente egyszer párterápiára jártak, de ez sem mentette meg a kapcsolatukat, 25 év házasság után a válás mellett döntöttek. Az utolsó csepp az volt a pohárban, amikor kiderült, hogy

a színésznek 1996-ban volt egy afférja a házvezetőnőjükkel, s született egy törvénytelen gyermeke, Joseph.

Felesége ma már megbocsátott neki, s baráti kapcsolatot ápolnak, fiát pedig nyíltan felvállalja.

Arnold Schwarzenegger és fia, Joseph Forrás: NORTHFOTO/X17online.com/X17online.Com

2023.07.30-án tölti be a 76. életévét, de Schwarzenegger ma is aktív életet él. Reggel ellátja az állatokat, kitakarítja az istállót, majd jön az elmaradhatatlan edzés.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket a LIFE Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.