Varga Csaba hazatért a Nanga Parbatról: "Nagyon sok holtpont volt"

hegymászó Varga Csaba Magyarországi Kárpát Egyesület Nanga Parbat expedíció
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Magyarok népes tábora szurkolt a nagyváradi Varga Csabának, aki serpák és pótlólagos oxigén nélkül indult neki a Föld 9. legmagasabb hegycsúcsa (8125 méter) Nanga Parbat megmászásának. Az expedíció sikeres volt, a sportoló - aki a csúcstámadásról videót is mutatott - pedig mostanra hazaért. 

Csaba péntek délután landolt a Budapest Liszt Ferenc repülőtéren, ahol az őt támogató és expedícióját végigkövető Hazajáró című műsor tagjai, valamint a sajtó képviselői fogadták.

Moys Zoltán forgatókönyvíró-rendező (balra) és Wehner Géza, a Magyarországi Kárpát Egyesület elnöke (jobbra) fogadta Varga Csaba hegymászót a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren 2023. július 7-én Forrás: MTI/Kovács Tamás

"Július 2-án sikerült megmászni a hegyet, onnantól kezdve egy nagy rohanás. Le a hegyről, onnan le Iszlámábádba, és onnan egyből ide. Lényegében még mindig magamon érzem, mintha most jönnék le a hegyről" - nyilatkozta a Hazajárónak Varga Csaba. Azt is mondta, sikerét az idén elhunyt két mászótársa, Győrffy Ákos és Suhajda Szilárd emlékének ajánlja.

Varga Csaba a ma élő, a legtöbb 8000 méternél magasabb hegycsúcsot elérő magyar hegymászó.

„Amikor felértem a csúcsra, nagyon rossz idő volt, illetve szép idő volt, csak nagyon fújt a szél, annyira nem tudtam kiélvezni a fenti létet, hogy gyönyörködjek a tájban" – tette hozzá. „Nagyon sok holtpont volt az egyhónapos expedíció alatt, de tudni kell hogy túllépni, és hát már megszoktam. Van tapasztalatom, lelki téren is át tudom tenni magamat rajtuk" – vallotta a hegymászó.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket a LIFE Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.