Szerelem: módosult tudatállapot, amely ha nem is öl, mindenképpen elvakít

Sokan, sokféleképpen próbálták már megjeleníteni a szerelmet:  a legnagyobb írók, költők verseitől, drámáitól kezdve a képzőművészet nagyjainak ábrázolásán keresztül, hatalmas zeneszerzők nagyszabású művein át egészen Haddaway What is love című, zenéjét ízlések és pofonok mentén megítélhető, de szövegét tekintve objektíven nézve is semmitmondó daláig. Ám egységes válasz nincs, nem is lehet, hiszen a szerelmet a szívünkben, lelkünkben érezzük, így mindenkinek mást jelent(het). Vagy nem. A tudomány emberei szerint ugyanis a szerelem csupán neurokémia folyamatokból áll, az ember a hormonok játékának áldozata. 

A szerelem módosult tudatállapot

Ahogy Petőfi Sándor írja: 

A szerelem, a szerelem,
A szerelem sötét verem;
Beleestem, benne vagyok,
Nem láthatok, nem hallhatok.
/.../

Édesapám, édesanyám,
Ne bizzatok most semmit rám,
Nézzétek el, ha hibázok -
Tudom is én, mit csinálok!

Leszáll a rózsaszín vagy lila köd a szemünkre és irracionális döntések sorozatát hozzuk meg. Jó esetben csak aprócska, az életünkre vajmi kevéssé kiható döntések sorozatát, de ami biztos, hogy a szerelem az eszünket veszi. A logikát sutba vágva lepjük meg még a hozzánk legközelebb állókat, legjobban ismerőket is, és bár ésszerű magyarázatot valóban nem tudunk adni tetteinkre, választásainkra, azért próbáljuk úgy beállítani, mintha tudnánk, mit csinálunk. Pedig a szerelem hajnalán tényeg nem tudjuk, viszont szentül hisszük, hogy minden, ami azelőtt történt, hogy megismertük volna a nagy Ő-t (vagy a „kistestvérét”), érvénytelen, hamis, az élet csak azóta igaz, amióta érezzük, hogy... Mit is? Ja, igen, a módosult tudatállapotot. Mármint a szerelmet, amelynek következtében az agy a szokásostól eltérő mentális működésre vált, ami nem más, mint módosult tudatállapot. 

Mi más lenne az az állapot, amelyben a másikra, mint tökéletes, hibátlan férfire/nőre tekintünk. Akármit is mondjon a köryezetünk, fittyet hányunk rá, sőt, talán ki is kérjük magunknat életünk szerelmének kritizálását. Mi magunk sem a kisebb, de még a nagyobb „hibáit” sem vesszük észre imádottunknak. (Nem úgy később, de az egy másik problémakör.) De vajon mi ennek az oka?

Az ész megáll, ha Ámor nyila eltalál

Hogy szétszórtabbak, figyelmetlenebbek vagyunk szerelmesen, tény. Hogy nincs szükségünk ételre, italra, csak a szerelmünk közelségére, az is igaz. Ahogy az is, hogy ez a normálstól eltérő, irracionális viselkedésnek mondható, amelyet az agy kémiai vegyületei okoznak. Hormonok és neurotranszmitterek. Többek között az ösztrogén és a tesztoszteron, a dopamin és adrenalin okolható a szokásostól eltérő tudatállapotért. A szerelem kémiája vagy inkább bájitala, mely átprogramozza a gondolkodást és a drogokhoz hasonló függőséget okoz. 

Dopamin, a függőséget okozó neurotranszmitter

Agyunk elsődleges jutalmazószere, a szükségleteink kielégítése, egy finom étel elfogyasztása, egy dicséret, jó élmény stb. dopamint szabadít fel az agy különböző területeiről, euforikus állapotba kerülünk, mondjuk úgy, boldognak érezzük magunkat. Boldognak lenni márpedig jó, de átmeneti, mondhatni pillanatnyi állapot, ugyanakkor könnyen függőséget okoz, azaz újra és újra érezni akarjuk. Mivel enni viszonylag gyakran szoktunk, a függőség nem itt mutatkozik meg, ugyanakkor a droghasználathoz hasonlóan a szex és szerelem esetén feltűnőbb. Nem véletlen, hogy sokan kétévente lecserélik a partnerüket, ők azok, akikre azt mondjuk, szerelmesek a szerelembe. ez utóbbit nem feltétlenül nevezhetjük egészséges állapotnak..

Ösztrogén és tesztoszteron

A nemi hormonok, melyek nőkben és férfiakban is ott vannak, de nem ugyanabban az arányban. A nőknek ösztrogénből van több, a férfiaknak a tesztoszteronból. Az egyik nőiessé, a másik férfiassá tesz. Ugyanakkor a szexualitásunkat is nagyban befolyásolják, felelősek a libidóért, felel a vágyért, amit a szerelmünk iránt érzünk.

Oxitocin

Szeretethormon, mely életünk kezdetétől fontos szerepet játszik az életünkben, hiszen az anya-gyermek kötődésért is felelős. Szoptatáskor az édesanya testében rengeteg oxitocin szabadul fel, mely felébreszti benne a gyermeke iránti szeretetet, gondoskodás iránti vágyat. Ugyanakkor a szerelmesek vérében is jelentős mennyiségben van jelen, a pákapcsolat kialakulásában is nagy szerepe van, ugyanakkor az oxitocin orgazmus közben is elárasztja a nők és férfiak agyát, miközben oldja a szorongást, csillapítja a fájdalmat is. 

Szerotonin

Az előzőekben felsoroltakkal szemben, ha szerelmesek leszünk, ennek a neurotranszmitternek nem emelkedik meg a szintje a szervezetünkben, sőt, csökken, nem véletlenül. A szerotonin ugyanis a fél: arra ügyel, hogy ne szálljunk el teljesen, tudjuk, hol a határ, akár pozitív, akár negatív irányban. Ha nagyon alacsony a szintje, depresszió, szorongás alakulhat ki, ám szerelem idején épp csak annyira van belőle kevés, hogy ne tudjunk másra gondolni, csak a szerelmünkre, vele keljönk, vele feküdjünk, és mindne más helyett a kapcsolatunkra koncentráljunk. 

Akkor nincs is igazából szerelem, csak biológia?

Azért nem egészen, mert az emberi pszichének is jut szerep bőven. Nagy felelőssége van abban kivel esünk szerelembe. Az elme még azelőtt, hogy beindulnának a neurokémiai folyamatosók „szemlét tart”: ellenőrzi, hogy a kiszemeltünk mennyire illik hozzánk, milyen tulajdonságai vannak, amelyek számunkra fontosak, vannak-e ilyenek egyáltalán, hasonlít-e bármiben akárkire, akit valaha így vagy úgy, de szerettünk, felméri, hogy mennyi vele közös tulajdonságunk van, ha van, hogy ő maga is vonzódik-e hozzánk. Próbál biztosra menni, mielőtt a hormonháztartásunknak riadót fújna az agyunk. A szerelem kialakulása közben és alatt is folyamatodan monitorozza az érzéseinket, reakcióinkat, a másik változásait. Természetesen ez nem egy tudatos tevékenység, a psziché észrevétlenül, a háttérben dolgozik értünk, azért, hogy ráleljünk a hőn áhított szerelemre és annak tárgyára, a nagy Ő-re.