San Bernardo rejtélye: balzsamozás nélkül mumifikálódott testek százaira találtak

Múmia múmiák San Bernardo Kolumbia
Anadolu Agency via AFP/2022 Anadolu Agency -
különleges San Bernardo mumifikálódás holttest
A tudósok értetlenül állnak a kis hegyi városban történek előtt. San Bernardóban a holttestek mumifikálódnak.

A Bogotától 100 kilométerre fekvő kisvárosban, úgy tűnik, nincs szükség balzsamozó folyadékra. San Bernardo temetőjét az 1950-es évek közepén új helyre költöztették, és ekkor fedezték fel, hogy az ott eltemetett holttestek egy része természetes módon mumifikálódott a sírjában: ruhájuk, hajuk és még a szemük is gyakran sértetlen maradt.  Eleinte csak egy-egy mumifikálódott holttestet találtak, de az 1980-as években a San Bernardo-i lakosok  évente 50-et is kiástak.

Rocio Vergara, a városi temető múmiamúzeumának idegenvezetője elmondta, az emberek hitetlenkednek a történtekkel kapcsolatban, és úgy vélik, hogy az Andok-beli kis falu turistacsalogatónak szánja a múmiákat. Vergara szerint a helyeik sem értik a rejtélyes mumifikálódások okát: egy részük szerint ez a jutalmuk azoknak, akik életükben jók voltak, mások szerint pedig épp ellenkezőleg, az örök kárhozathoz hasonló büntetésnek írják le. Egyesek azzal magyarázzák, hogy a helyiek sokat esznek a chayote nevű gyümölcsből, viszont akkor érthetetlen, hogy a ruhájuk is épségben marad. 

A tudósok is csak találgatnak, de alapvetően értetlenül állnak az eset előtt. Daniela Betancourt, a Kolumbiai Nemzeti Egyetem antropológusa a száraz levegőre és a folyamatosan fújó meleg szélre fogja dolgot. Mások úgy vélik, hogy a mumifikációk a holttestek száraz, föld feletti boltozatban lévő temetkezési helyével kapcsolatosak, amelyek szerintük természetes balzsamozószerként működhetnek.

Natural mummies of San Bernardo hunt tourists' attention
San Bernardo múzeumában a legjobb állapotban fennmaradt múmiákat őrzik. 
Forrás: AFP/Anadolu Agency



 

 

 

 


 

 

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.