26 éve, nyom nélkül tűnt el egy lány — Mesterséges intelligencia segíthet megtalálni

fotók eltűnés eltűnt AI mesterséges intelligencia
1998 márciusában, 23 éves korában tűnt el Amy Lynn Bradley. A szülei még bíznak benne, hogy élve előkerülhet.

Amy Lynn Bradley egy karibi luxushajóúton vett részt a családjával, Puerto Ricoból Curaçaoba tartottak. A Rhapsody of the Seas nevű óceánjáró március 21-én indult, három nappal később pedig megtörtént a szörnyűség. Amy és a bátyja, Brad a hajó diszkójába ment, hajnali fél négyig táncoltak, majd visszatértek közös kabinjukba. Beszélgettek egy kicsit, majd elaludtak. Reggel fél hatkor az édesapjuk rá akart nézni a gyerekekre. Amy a család kabinjának erkélyén aludt egy nyugágyban, fél órával később azonban már nem volt sehol. Most a mesterséges intelligencia segíthet megtalálni. 

Amy Lynn Bradley, mesterséges intelligencia
Az eltűnt Amyről ez az utolsó kép - Mesterséges intelligencia segítséével találnák meg
Forrás: https://www.fbi.gov/wanted/kidnap/amy-lynn-bradley

Hátborzongató fotókat kaptak a szülők

Átkutatták a hajó minden centijét, és négy napig keresték a vízben is. Amy azóta sem került elő. A rendőrség úgy gondolja, a lány a vízbe esett, és megfulladt. A szülei szerint azonban ez kizárt, Amy ugyanis kiváló úszó volt. Később több szentanú is jelentette, hogy látták a lányt Curaçao szigetén. 1999-ben is érkezett egy ilyen bejelentés a hatóságokhoz. Akkor egy katona azt állította, hogy egy bordélyban találkozott Amyvel, aki segítséget kért tőle. Hét évvel a lány eltűnése után a szülők borzalmas fotókat kaptak - ezek alapján úgy tűnt, hogy Amyt valahol prostitúcióra kényszerítik.

Mesterséges intelligencia segítségét kérték

Amy szülei nem adják fel a reményt, nemrégiben ismét hatalmas összeget ajánlottak fel annak, aki a nyomra vezeti őket. A mesterséges intelligencia segítségét kérték abban, hogy alkosson képeket arról, hogyan nézhet ki Amy most, 50 évesen.

Amy Lynn Bradley
Mesterséges intelligencia mutatta meg, hogy nézhet ki most Amy
Forrás: https://www.fbi.gov/wanted/kidnap/amy-lynn-bradley/

 

 

 

 

 

 

 

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.