A NASA volt alkalmazottja megdöbbentő dolgot állít: idegen civilizáció élt a Holdon

Moon,(elements,Of,This,Image,Furnished,By,Nasa)
Shutterstock - Nostalgia for Infinity
NASA tudós vallomás Hold
Ken Johnston a NASA egykori tudósa egy Hold-misszió során olyan fényképeket fedezett fel, amelyek állítása szerint egy ősi idegen civilizációhoz tartozó tárgyakat ábrázoltak a Holdon. Mikor a feletteséhez fordult, azt az utasítást kapta, hogy semmisítse meg a felvételeket, de ő nem tette, ezt követően elbocsátották.

Az Apollo-program, amellyel az Egyesült Államok azt a célt tűzte ki maga elé1961 és 1972 között, hogy embereket juttasson a Holdra, számos rejtéllyel övezett. Bár a legtöbb ember egyetért abban, hogy a program sikeresen teljesítette a célját – 1968 és 1972 között hatszor szálltak le a Holdra – egyesek megkérdőjelezik a NASA jelentéseit arról, hogy pontosan, mit is találtak odafent.

NASA
A NASA volt alkalmazottja megdöbbentő dolgot állít
Forrás: Shutterstock

A NASA egykori tudósa megdöbbentő dolgot állít

Ken Johnston a NASA egykori alkalmazottja, akiNeil Armstrong, Buzz Aldrin és Michael Collins kiképzéséért volt felelős, közülük az előbbi kettő elsőként járt a Holdon. Johnston az Apollo 11 misszió után minden olya adat és fénykép kezeléséért felelt, amely a NASA holdmisszióival kapcsolatos volt. A munkája során Johnston olyan fényképeket fedezett fel, amelyek szerinte egy ősi idegen civilizációhoz tartozó tárgyakat ábrázoltak a Holdon. Az egykori NASA mérnök elmondta, hogy miután megmutatta a bizonyítékokat a felettesének, arra utasították őt, hogy semmisítse meg a felvételeket.

Az volt a feladatom, hogy lefényképezzem és dokumentáljam azok pontos helyét. Egy nap a főnököm megparancsolta, hogy semmisítsem meg ezeket a képeket

 - magyarázta. Johnston továbbá azt is állítja, hogy a NASA manipulálta azokat a felvételeket és fényképeket, amelyeket a nyilvánosság elé tártak, hogy elrejtsék az általa vélt földönkívüli élet jeleit a Holdon.

Az egykori NASA alkalmazott könyvet is írt a tapasztalatairól, amelyben felfedi azokat a felvételeket is, amelyek közül sok több is bizonyítja, hogy valamilyen életforma élt a Holdon sok évvel ezelőtt.

 

 

 

 

 

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.