földönkívüli civilizációk NASA ufó
Egy tudós a NASA-nál azt állítja, hogy a Holdon idegen városok maradványai vannak, de kirúgták, miután megtagadta az bizonyítékok megsemmisítését. Úgy véli, hogy ősi civilizáció nyomait rejtegetik a nyilvánosság elől.

A Hold továbbra is misztikus és titokzatos hely évtizedekkel azután is, hogy először ember járt ott. Az Apollo-program, amely során az Egyesült Államok 1961-től 1972-ig embereket küldött a Holdra, több okból is rejtélyes. Bár a legtöbben egyetértenek abban, hogy a program sikeres volt – 1968 és 1972 között hat különböző alkalommal landoltak emberi csoportok a Holdon –, egyesek megkérdőjelezik a hivatalos beszámolókat.

Moon,Close,Up,-,Maps,From,Nasa,-,3d,Rendering
A NASA egykori tudósa azt állítja, a Holdon épületek maradványait fedezték fel.
Forrás: Shutterstock

Ken Johnston, a NASA egykori tanácsadó pilótája, aki Neil Armstrongot, Buzz Aldrint és Michael Collinst is kiképezte, később a NASA küldetéseinek adat- és fényképfelelőse lett. Munkája során Johnston olyan fotókat talált, amelyeken szerinte egy ősi, idegen civilizáció tárgyi emlékei láthatók a Holdon.

A NASA volt mérnöke a The New Indian Expressnek beszélt felfedezéseiről, és elmondta, hogy felettesei arra kérték, semmisítse meg a fotókat.

„Voltak olyan elemek a képeken, amelyek megmagyarázhatatlanok”mondta Johnston, majd hozzátette, szerinte a NASA manipulálta a nyilvánosságra hozott felvételeket, hogy eltitkolja, a Holdon civilizáció jeleire bukkantak.

Ken ezekről a fotókról a "Ken's Moon!" című könyvében írt. Részletezi azokat a felvételeket, amelyeken különböző építmények romjai láthatók. Úgy véli, hogy ezek bizonyítják azt, hogy sok évvel ezelőtt valamilyen életforma létezett a Holdon. Ken arról is meg van győződve, hogy Eisenhower elnök az 1950-es években földönkívüliekkel találkozott, bár ezt sokan csak összeesküvés-elméletnek tartják.

 

 

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.