Ennyi pénzre van még szüksége Ónodi Henriettának: édesanyja tehetetlennek érzi magát

adomány rehabilitáció szívinfarktus Ónodi Henrietta
Az egykori olimpiai bajnok biztosítása a sürgősségi ellátást fedezte, de a rehabilitációt már nem. Ónodi Henriátta további kezelésére testvére kezdett adománygyűjtésbe, több mint 175 millió forintra van szükségük.

Ónodi Henrietta márciusban kapott súlyos szívinfarktust, életmentő műtétet hajtottak végre rajta, amint kórházba szállították. További kezeléseire testvére indított adománygyűjtést, de távol még a cél. Összesen 175 millió forintnyi dollárra van szüksége.

1992 Olympics
Ónody Henrietta
Ónody Henrietta, a 1992 Olimpián
Forrás: Getty Images/1992 Olympics

Ennyi pénz gyűlt össze Ónodi Henrietta kezelésére 

Többször megállt a szíve Ónodi Henriettának, miután kórházba szállították kiderült, hogy az artériája teljesen elzáródott, ezért sürgős műtétre volt szüksége. Állapotát sikerült stabilizálni, de a három gyerekét egyedül nevelő anya előtt még hosszú út van. Rehabilitációra van szüksége, ehhez pedig segítségre. Testvére tisztázta, hogy miért is van szükség adományokra a kezeléshez. Az amerikai biztosítási rendszer sajátosságai miatt Ónodi Henriettának csak a sürgősségi beavatkozásokat finanszírozták, a további kezeléseket nem. Szakszerű ellátásra és rehabilitációra szorul, de testvére, Ónodi-Klausler Barbara szerint ha ezeket megkapja, fel fog épülni.

„De ugyanolyan erős, mint tornászkorában! Ha képesek vagyunk neki megadni azt az egészségügyi támogatást, amire most szüksége van, őszintén hiszem, hogy teljesen felépülhet” - mondta testvére a Nemzeti Sportnak. Henrietta Békéscsabán élő édesanyja pedig elárulta, hogyan érzi magát így, hogy ilyen távol van a sgeítségre szoruló lányától.

Teljesen mindegy egy édesanyának, hogy a gyereke hány éves, mindig aggódni fog érte. Egy édesanyának nincs annál rosszabb, mint az a tehetetlenség, amit most érzek.

„Mindkét lányom Amerikában él, Barbara, az idősebb ráadásul messze Henitől, neki is nagy feladat a húga körüli vészhelyzet kezelése. Én nem beszélek angolul, szóval rá vagyok utalva kissé arra, hogy mikor hívnak ők engem” - mondta Ónodiné Katalin. Ő és Barbara is nagyon hálásak azért a sok támogatásért, amit eddig kaptak, de messze még a cél.

A Henriett megsegítésére indított adománygyűjtő oldal szerint eddig valamivel több mint 20 ezer dollár gyűlt össze, ám összesen 500 ezer dollárra, vagyis több mint 175 millió forintra van szükség ahhoz, hogy biztosítani tudják a rehabilitációt és a szakszerű kezelést. tehát még nagyjából 478 ezer dollárnak (körülbelül 168 millió forintnak) kell összegyűlnie.

Henrietta Onodi Medical Journey Support

A 38-szoros magyar bajnok és olimpiai bajnok tornásznő Ónodi Henrietta 1988-tól 1996-ig szerepelt a magyar válogatottban. Barcelonában lóugrásban – a román Lavinia Miloșovici mellett holtversenyben – olimpiai bajnoki címet szerzett. Talajon ezüstérmes, csapatban hatodik, egyéni összetettben nyolcadik lett. 1997-ben versenyzett utoljára, ezt követően visszavonult a versenysporttól és azóta Amerikában él.

 

 

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.