Ilyen egy Karen: követelőzik, mindenkin átgázol és azt hiszi, neki minden jár

agresszív Karen
Az elmúlt években új jelenség került elő az internetes oldalakon. Jól szituált, középkorú nők agresszívan konfliktust okoznak, kiabálnak, akár lökdösődnek is, hogy megkapják, ami jár nekik, márpedig azt gondolják, nekik minden jár. Még nevet is kaptak: Karen.

A Karen-jelenségről már wikipédia szócikk is létezik, de az online keresőkben, videómegosztókon is számtalan találat jön fel a kulcsszóra. Az online lexikon szerint a fogalom olyan fehér nőt jelöl, aki azt gondolja, neki minden jár, és ezt ki is követeli. Mémek, internetre feltöltött videók ábrázolnak olyan nőket, akik éppen a főnököt rendelik maguk elé, összevesznek a rendőrrel is, egy-egy eladóval kiabálnak, és olyan helyzetekben is jogaikat hangsúlyozzák, ahol éppen ők azok, akik nem követik az előírásokat.

Karen, sznod nő, visszautasítás
Karen, aki mindenkin átgázol, hogy elérje, amit akar
Forrás: Shutterstock

Miért lett pont Karen?

Nem újdonság, hogy az amerikai kultúrában egy-egy személynév egy viselkedésformára utal. A hatalmával visszaélő fehér nőre mindig is így utaltak az afroamerikai közösségekben. Az 1800-as években Miss Anne jelentette ezt, a kilencvenes években a Becky nevet használták. A Karen eredete valószínűleg a 2004-es Bajos csajok című film egyik karakterére utal, de szélesebb körben 2018-ban vált használatossá. 

Mean Girls - Bajos Csajok, Amanda Seyfried Karen
Amanda Seyfried Karen szerepében a Bajos csajokban
Forrás: Getty Images/Mean Girls

Az interneten a mémek között valódi események felvételei is keringenek, és némelyiket tényleg csak döbbenettel lehet szemlélni. Az egyik legismertebb történet 2020-as. A Central Park egy bizonyos részén a kötelező póráz nélkül kutyáját sétáltató Amy Cooper és egy madarakat figyelő afroamerikai férfi összetűzése abból fakadt, hogy a férfi megkérte a nőt, kösse meg az ebet. Az eset odáig fajult, hogy a nő a rendőröket hívta azzal az indokkal, hogy a férfi őt és a kutyát fenyegeti. 

„Valóban rengeteg történet és felvétel kering olyan emberekről, akik nagyon sokat gondolnak magukról, és úgy gondolják, a szabályok felett állnak, lényegében körülöttük forog a világ" – mondja Villányi Gergő pszichológiai tanácsadó. „Nyilván azért is lett ilyen elterjedt a fogalom és a tapasztalat, mert ezekből a hangsúlyozottan nárcisztikus viselkedést mutató emberekből eléggé elegünk van."

Kifigurázzák őket

A fogalom az elmúlt években annyira elterjedt, hogy még tipikus hajviseletet is kötöttek hozzá, a melírozott rövid bob frizurát Karen-fazonnak is hívják. 

„Itthon is volt egy ehhez hasonló figura, és sokáig szállóigeként mondtuk, hogy ’köszönjük, Emese’. Az online világban nagyon össze vagyunk kötve, akár a világ túlsó végén készült videók is egy pillanat alatt nálunk vannak. De nem csak ezért lett elterjedt a fogalom, és a jelenségről való beszéd. Az újabb generáció másképp kezeli az élet kihívásait, és már nem tűr el mindent. Ha más eszközük nincs, akkor legalább dokumentálják, kifigurázzák. 

Karen azt gondolja, ő a bölcsesség letéteményese, neki mindent szabad, és ha valami mégsem úgy teljesül, akkor azonnal jóvátételt követel,

 segítségért kiált vagy sírni kezd és kikéri magának. De tudni kell, hogy az esetek nagyon nagy százalékában nincs igaza!" – magyarázza a szakértő.

Megbélyegzés vagy érdekérvényesítés?

Ahogy említettük, a Karenekről szóló mémek és a fogalom megszületése annak is köszönhető, hogy már nem nyelünk le mindent. 

„Nemzedéki jelenség is ez, nagyrészt az 50 körüli vagy annál idősebb nők viselkednek Karenként, és a náluk fiatalabbak azok, akik felhívják rá a figyelmet. Természetesen régebben sem volt igaz, hogy ha valaki átlép egy létező szabályt és arra figyelmeztetik, akkor azt kikérheti magának. De 

egyfajta túlzott reakció is lehet ez, például arra, hogy a nőknek sokáig nem volt hangja, nem volt szava.

 Az egyenjogúsági törekvések jogossága mellett létezhet egy ilyen vadhajtás is, amikor átesnek a ló túlsó oldalára. Azt is tudni kell egyébként, hogy itthon kevésbé gyakori ez a jelenség, mivel Közép-Európában a nőket alapvetően úgy nevelik, hogy simulékonyak legyenek. Itt inkább a férfiak az agresszívak, a jogaikért, akár vélt, akár valós, ők jobban kiállnak. Egyébként Karen férfi verziója is létezik, őt Kyle-ként emlegetik" – magyarázza Villányi Gergő.

A jogait agresszívan követelő nő természetesen lehet negatív jelenség, főként, ha nincs igaza. De okkal merült fel a Karen-jelenség kritikájaként, hogy könnyen csaphat át nőgyűlölő fogalommá. 

„Előfordulhat, hogy amikor egy nő kiállna magáért, azonnal Karent kiáltanak" – hívja fel a figyelmet a szakértő is. Amit egyébként alátámaszthatnak azok a megfigyelések, hogy azokat a viselkedési formákat, amelyeket egy férfinál érdekérvényesítésnek nevezünk, egy nőnél gyakran bélyegezzük meg agresszív, nőietlen reakcióként.

  • Mit tehetünk velük?

Bár Magyarországon ritkább ez a viselkedésforma, de vajon mit tehetünk, ha mégis szembetaláljuk magunkat egy tipikus Karennel? „Ha lehetőségünk van rá, akkor egyszerűen lépjünk ki a helyzetből, fordítsunk hátat neki és hagyjuk ott. Sajnos ezt nem mindig lehet megtenni. Ha például valaki embereket szolgál ki, és egy vendég viselkedik Karenként, akkor ez nem lesz megoldás. Ilyenkor bizony mindenképpen konfliktus fog kialakulni, mivel 

egy ilyen viselkedésű ember esetében az észérvek és szabályokra való hivatkozás nem hat.

 Ha kéri, akkor bizony oda kell hívni a főnököt, és arra is számítani kell, hogy bármennyire is nincs igaza, végül dúlva-fúlva, akár perrel fenyegetve fog távozni."

 

 

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.