Lassan itt a hőség vége: szélvihar és eső váltja fel a kánikulát

időjárás eső zápor
Napközben még 30 foknál is többet mérhetünk, este és reggel már hűvösebb van. A hőség napjai meg vannak számlálva.

Bár még mindig nagyon meleg van napközben, az éjszakák már érezhetően hűvösebbek és reggel sincs hőség: a klíma helyett már az is elág lehet, ha az ablakot nyitjuk ki, ahogy lemegy a nap. 

Hőség után eső, zápor, zivatar 
Hőség után eső, zápor, zivatar 
Forrás: Shutterstock

Lassan véget ér a hőség

Vasárnap
Derült, strandidőre számíthatunk gomoly- és fátyolfelhőkkel. Csak néhol alakulhat ki zápor vagy zivatar. Több helyen élénk, helyenként erős déli, délkeleti szél várható. A hőmérséklet csúcsa 29 és 34 fok között alakul, szinte országos hőségre lehet számítani.

Hétfő
Eleinte csak a Dunántúlon várható eső és zápor, majd később máshol is többfelé, északkeleten és keleten inkább délután fordulhat elő csapadék. Nyugaton jelentős mennyiségű esőre van kilátás. A délkeleti szél sok helyen megerősödik, majd délutántól a Dunántúlon északira, északnyugatira vált. A hőmérséklet csúcsa 19 és 30 fok között alakul, a nyugati területeken lesz hűvösebb, míg a keleti határ mentén a legmelegebb.

Kedd
Keleten tartósan borult idő valószínű, estig további esővel, míg nyugaton már naposabb idő várható. Az északnyugati és nyugati szelet élénk, helyenként erős széllökések kísérhetik. A délutáni hőmérséklet a legtöbb helyen 20 és 27 fok között alakul, de északkeleten a csúcshőmérséklet 20 fok alatt maradhat.

Szerda
Sok napsütés várható gomolyfelhőkkel, azonban az északkeleti területeken és a Dunántúlon helyenként záporok, zivatarok alakulhatnak ki. Az északnyugati szél több helyen megélénkül. Mérsékelten meleg idő várható, a hőmérséklet 24-25 fok körül alakul.

Csütörtök
Délutánig sok napsütésre van kilátás, majd magasra törnek a gomolyok, és egyre többfelé fordulhat elő zápor, zivatar. 24 és 30 fok között változik a csúcsérték - írja a Köpönyeg

 

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.