A Forma-1 sztárját imádták a nők, modellek, filmsztárok is rajongtak érte, sőt egyszer, még mielőtt befutott volna, nős is volt, de később a versenyzést választotta és elvált Lilian de Vasconcelos Souzától. Senna Adriane Yaminnal 1984-ben kezdett randevúzni, a lány akkor 15 éves volt. Yamin most kiadott egy könyvet, amely részletesen bemutatja Sennával töltött idejét.
Senna és a Sao Paulo-i vállalkozó lánya, Adriane 1984-ben kezdtek randizni, a lány 15, a sportoló 25 éves volt. Yamint néha az édesanyja is elkísérte a találkozókra.
„Fájdalmas élmény volt, amihez sok bátorság kellett. Hihetetlen éveket töltöttünk együtt, áttörtük a kor és a távolság korlátait” - mondta el egy interjúban Adriane, aki könyvet is írt a kapcsoltukról, amelyben arról is beszél, hogy a szakítás - mivel Senna volt az első szerelme - traumatikus volt számára. „De újra kellett kezdenem az életem, így az emlékeimet eddig egy fiókba zártam, sok-sok éven keresztül” - mondta Yamin.
„Mindig biztos voltam a történetünk szépségében, még akkor is, ha nem úgy végződött, ahogy azt megálmodtam. Ayrton játékos volt, élénk és szórakoztató, huncut és megmagyarázhatatlan kémia volt közöttünk” - tette hozzá Yamin.
Viszonyuk 1984-től 1988-ig tartott, Yamin elmesélte, az első csókját Sennától kapta. A pilóta arról beszélgetett a tinédzserrel, hogy ha úgy dönt, vállalja az ő életformáját, az állandó utazgatást, versenyzést, szívesen tudja maga mellett. Ám Yamine erre már nem volt hajlandó. Párkapcsolatuk negyedik évében rádöbbent, hogy a száguldás Senna igazi szenvedélye, és akkor szakítottak.
Ayrton Sennát minden idők egyik legnagyobb F1-es pilótájaként tartják számon, a brazil három világbajnoki címet szerzett pályafutása során. Ayrton Senna a Forma-1 egyik legkiemelkedőbb versenyzője 1994-ben a május 1-jei San Marinó-i Nagydíjon szenvedett tragikus balesetet. Halála megrázta a sportvilágot, a száguldó cirkusz a mai napig őrzi az emlékét és a sportág szerelmesei nem feledik soha. A Netflix minisorozata a pilótáról november 29-étől látható.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.