Hidegben a legkézenfekvőbb megoldásnak tűnhet, hogy a gyermeket minél vastagabban, több rétegbe öltöztetjük. A szakértők azonban figyelmeztetést adtak ki, hiába a nagy hideg, ezt mindenképpen el kell kerülni, amikor a kisgyermeket vagy csecsemőt az autósülésbe szíjazzuk.
Bár a nagy kabátok, hósipkák és kapucnis pulcsik kényelmesek lehetnek, veszélyt jelenthetnek, ha vészhelyzetben fékezni kell. Graham Conway, egy autós cég ügyvezető igazgatója a elmondta, hogy a vastag ruházat miatt a szíjak feszesebbnek tűnhetnek, mint amilyenek valójában. Elmagyarázta, hogy ha a sofőrnek fékeznie kell, vagy a járműnek ütközik, ez ahhoz vezethet, hogy a gyermek kiszabadul az ülésből, ami végzetes következményekkel járhat.
Ennek elkerülése érdekében a szakember azt tanácsolja a szülőknek, hogy gyermeküket vékonyabb rétegekbe, például hosszú ujjú felsőbe és testhezálló pulóverbe öltöztessék. Hozzátette, hogy takarókat is lehet használni, de ezeket a hevederek fölé kell helyezni, miután azokat kellőképpen megfeszítették, hogy elkerüljék a vastag ruhákkal kapcsolatos problémákat.
Conway azt is tanácsolja a kisgyermekes szülőknek, hogy annak ellenére, hogy kint hideg van, ne adjanak a picikre vastag vagy nehéz sapkát az autós utazások során. Figyelmeztetett, hogy az ilyen fejfedők utazás közben elmozdulhatnak, és eltakarhatják a csecsemő vagy kisgyermek arcát. Ez nemcsak megzavarhatja őket, de komolyan korlátozhatja a légzésüket is.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.