A Los Angeles-i tűzvész már számos ingatlant és erdős területet felemésztett. A kutatók arra figyelmeztetnek, hogy a levegőbe, illetve ivóvízkészletbe jutó káros anyagok hosszú távú problémákat okozhatnak az embereknek. De miért ilyen veszélyesek ezek az égéstermékek?
Los Angeles környékén jelenleg legalább 5 helyen tombolnak a kaliforniai erdőtüzek. Ennek a pusztítását és káros hatásait nem csak a környéken élők, hanem távolabbi területek lakói is érezhetik a tüdejükben is. Ugyanis az égés során keletkező pernye, szén-dioxid, szén-monoxid, illetve egyéb káros anyagok a levegőbe kerülve távoli területekre is eljuthatnak a szél útján.
A szél kiszámíthatatlan, de beszédes, hogy a 2020-as Los Angeles-i tűzvész során a füst egy része még hazánkba is eljutott.
Ez elsősorban a talajban lévő fémek, felhalmozódott szennyeződések és vegyi anyagok keveréke, belégzése pedig erősen rákkeltő hatású és különösen veszélyes várandósokra, gyerekekre és krónikus betegségben szenvedőkre.
Az erdőtüzek közvetlen közelében élőket a füstmérgezés is veszélyezteti, ami ellen a beszámolók alapján még a szűrőberendezések sem nyújtanak kellő védelmet. Éppen ezért azt javasolják a szakértők, hogy aki teheti, egy időre hagyja el az erdőtüzek környékét, az otthon maradók pedig zárjanak be minden ablakot és működtessék a szűrőberendezéseket. A rossz levegőminőség azért veszélyes, mert a hasonló tűzvészek esetén általában füstmérgezés szedi a legtöbb áldozatot.
A Los Angeles-i tűzvész nem csak a levegőminőséget rontja, de az ivóvíz ellátást is súlyosan veszélyezteti. A kaliforniai erdőtüzek ugyanis több helyen megrongálták a víztározókat, illetve szivattyútelepeket, ami miatt a város több részén méreganyagok és törmelékek kerültek a vízellátásba. A problémában elődlegesen Pasadena városrész érintett.
A megrongált víztározók mellett a levegőből is méreganyagok kerülhetnek az ivóvízbe.
Arra figyelmeztetik a helyieket, hogy ne próbálkozzanak házi fertőtlenítő módszerekkel, például forralással, mert az ivóvíz fogyasztása így sem lesz biztonságos, helyette a palackozott víz használatát javasolják. További problémát jelent, hogy rengeteg tűzcsap kiszáradt a túlterheltség miatt, mivel a nagy szél miatt a helikopterek nem tudtak úgy segíteni az oltásban, ahogy az szükséges lett volna.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.