Az utolsó szó: egy hospice nővér elárulja, mit bánnak meg a legtöbben a halálos ágyukon

A hospice nővér Julie, közösségi csatornáján elmagyarázta , mi a legtöbb ember utolsó mondata, valamint azt is, hogy milyen zajt, hangot ad ki valaki, ha kevesebb, mint 24 órája van hátra az életből.
A nővér egy interjúban elmondta, hogy az emberek a halálos ágyukon mindenről beszélnek, amit csak el tud képzelni az ember. Viszont az egyik legkevesebbet hallott mondat amit hallani szokott a "bárcsak értékeltem volna az egészségemet".
Julie szerint a munkája olykor egészen megterhelő mind testileg és lelkileg egyaránt. Ezért is kezdett el "hálalistát" vezetni. Amiben minden egyes este leírja, hogy miért hálás aznap. Ezek lehetnek akár olyan egyértelműnek tűnő dolgok is mint például.: a látás, a járás képessége és egyéb dolgok.
Azt hiszem, a legnagyobb dolog, amit a haldokló emberektől hallok, az az, hogy azt kívánják, bárcsak értékelték volna, milyen jól érezték magukat korábban.
Mielőtt hospice ápolónőnek szakosodott volna, egy intenzív osztályon dolgozott, ami azt jelenti, hogy karrierje során hosszú ideig a halállal naponta találkozott Az ápolónő hozzátette:
Úgy gondolom, hogy az embereknek tudniuk kell a haldoklásról, mielőtt ténylegesen keresztülmennének rajta, akár csak megfigyelőként is.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.