A csillagászok egyre nagyobb figyelemmel kísérik a T Coronae Borealis (T CrB) nevű csillagrendszert, amely várhatóan belátható időn belül nóvaként felragyoghat az égbolton. A csillag eddigi megfigyelései alapján a termonukleáris robbanás többször is bekövetkezhet, amelyek közül az első március 27-én esedékes.
A T Coronae Borealis a Blaze Star becenevet viseli, mivel rendszeresen hirtelen fénylik fel. A jelenség mintegy 80 évente ismétlődik, legutóbb 1946-ban dokumentálták. A nóvák olyan csillagkitörések, amelyek során egy kettős rendszer egyik tagja, jellemzően egy fehér törpecsillag, anyagot halmoz fel a társcsillagáról, egy vörös óriásról. Az így összegyűlt anyag hőmérséklete és nyomása eléri azt a szintet, amely beindítja a termonukleáris reakciót, ez pedig hirtelen fényességnövekedést eredményez - írja az iflscience.
Fontos megkülönböztetni a nóvákat a szupernóváktól. Utóbbiek esetében maga a csillag teljesen megsemmisül. A T Coronae Borealis esetében a fehér törpe a robbanás után is érintetlen marad, így a robbanás a jövőben ismétlődhet.
A történelmi feljegyzések szerint a nóva kitöréseit 1787-ben, 1866-ban és 1946-ban is megfigyelték, és egyes kutatók szerint már 1217-ben is dokumentálták a jelenséget egy középkori kéziratban. Ez azt jelenti, hogy a következő robbanás most már bármikor bekövetkezhet.
Jean Schneider kutatása alapján a következő kitörés valószínű időpontjai 2025. március 27., november 10. vagy 2026. június 25. Azonban nem kizárt, hogy a jelenség csak 2027-ben következik be.
A pontos időpontot nehéz meghatározni, mivel a nóvaképződés folyamata még mindig nem teljesen ismert. „Nem tudjuk pontosan előrejelezni a nóvák kitörését, de a korábbi események elemzése alapján bizonyos időintervallumokat megadhatunk” – mondta Schneider. A csillagászok remélik, hogy a mostani megfigyelések segítenek jobban megérteni a nóvák kialakulását és előrejelzésük finomítását. A következő hetekben érdemes figyelni az eget, hiszen ha a T Coronae Borealis valóban felragyog, az egy életre szóló élményt nyújthat mind a szakemberek, mind a csillagászat iránt érdeklődők számára.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.