A gyermeki türelmetlenségnek köszönhetjük az adventi koszorút és naptárat

karácsony advent divat és dekor adventi koszorú adventi kalendárium adventi naptár magazin
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A ma élő ember számára természetesek azok a hagyományok, amik színesítik a karácsonyt megelőző heteket. Az adventi koszorú, az édességet rejtő naptár vagy például fenyőfa nélkül elképzelhetetlen a legszentebb ünnep. Ezek azonban csak nemrég jöttek divatba!

Azt gondolhatnánk, hogy az emberek évszázadok óta készítenek adventi koszorút, és a csokikat rejtő kalendárium segítségével számolták vissza már a 18. században élő gyerekek is a karácsonyig hátralévő napokat. Ez azonban nincs így. Akárcsak a karácsonyfaállítás, az adventi időszak fő mozzanatai is csak mintegy száz évvel ezelőtt kerültek be a köztudatba.

Az adventi koszorú feltalálója Johann Hinrich Wichern, egy német lelkész volt, aki 1839-ben készítette el a legelső változatot. Wichern szegény családban nőtt fel, sokszor kellett nélkülöznie, a francia megszállás alatt tartott Hamburg városából pedig ezrek menekültek el a nyomor és éhínség miatt. A menekülők egyike volt a kis Johann is, akire a gyermekkori traumák olyan nagy hatással voltak, hogy elhatározta, ahogy tud, segíteni fogja a gyámoltalanokat.

Felnőttként visszatért szülővárosába, ahol teológiai vizsgát tett és egy vasárnapi iskola oktatója lett. Itt szembesült ismét a nyomorral, a gyermekek kiszolgáltatott és kilátástalan helyzetével. Az egyesülete a nehéz sorsú és nehezen nevelhető gyerekek számára létrehozta az úgynevezett Vadócházat, egy korabeli árvaházat, melynek vezetőjévé Wichernt választották. Jól ismerte a gyerekeket, saját tapasztalatból tudta, arra van szükségük, hogy elfeledkezhessenek mindarról a rosszról, ami őket körülveszi.

Johann Hinrich Wichern Forrás: Wikipedia

Ez motiválta abban, hogy megalkossa az első adventi koszorút. Wichern lelkésztől folyton folyvást azt kérdezték a kisgyerekek, hogy mikor jön már a Jézuska? A férfi fejéből ekkor pattant ki az az ötlet, hogy gyertyákat erősítsen egy régi, elfektetett szekérkerékre.

Az adventi imádságok alkalmával a Vadócház lakói minden nap meggyújthattak egy újabbat a piros és fehér színű gyertyákból, így tudták türelemmel várni december 24-ét.

A ma ismert, 24 csokit rejtő adventi naptár ötlete is német eredetű. Egy édesanya, akárcsak Wichern lelkész, megunta azt, hogy gyermeke türelmetlenül várja a karácsonyt. Fogott egy kemény papírlapot, felosztotta huszonnégy rubrikára és mindegyikbe beleszúrt egy-egy darab habcsókot, amit a fia, Gerhard egyesével leeszegetett. A fiú felnőttként pedig remek lehetőséget látott édesanyja praktikájában.

A könyvkereskedőnek tanult Gerhard Lang összefogott a népszerű német illusztrátorral, Richard Ernst Keplerrel és elkészítették az első, nyomtatott adventi kalendáriumot a Reichold művésznyomdában. A naptár két lapból állt és úgy kell elképzelni, mint a mai matricás albumokat. Az egyik lapon volt 24 igényesen megfestett kis szentkép, amit kivágva a másik lapra kellett felragasztani a megfelelő helyre.

Gerhard Lang és Richard Ernst Kepler elkészítették az első, nyomtatott adventi kalendáriumot Forrás: weihnachtsmuseum.de

A naptárnak hatalmas sikere lett, ezért Lang és Reichold partnerséget kötöttek, erejüket pedig ezek nyomtatására összpontosították. A legnépszerűbb példány a Müncheni karácsonyi kalendárium – A Krisztus-gyermek földjén nevet kapta. A nyomda hamar teljesen profilt váltott és szinte csak karácsonyi témájú dolgokat gyártottak. A naptárak mellett készültek ünnepi képeslapok, levélpapírok, poszterek, katalógusok és könyvek is.

Lang az 1920-as években rukkolt elő azzal az ötlettel, hogy szentképek helyett ajándékokat rejtsenek a kalendáriumba.

Édesanyja rafináltsága és gyermekéveinek emléke itt ért benne a csúcsra és megszületett a csokoládéval töltött adventi ház. A gyerekek minden nap egy-egy csokival kerültek közelebb a Jézuskához. A házikót további frappáns ötletek követték: karácsonyi órát és rögzíthető angyalokkal ellátott, gyertyával megvilágított adventi fákat is készítettek.

A csokival töltött adventi naptárak népszerűsége hihetetlen ütemben nőtt, egyre többen kezdték el utánozni Langékat, aki egy idő után már nem bírta tartani a tempót. A második világháború kitörésekor beütő papírhiány és az egyre több konkurens miatti árcsökkentési kényszer már túl sok problémát okozott. 1940-ben kénytelen volt bezárni a nyomdát.

Az adventi naptárak Langnak és anyukájának köszönhetően több mint 120 éve édesítik meg és teszik örömtelivé a gyermekek karácsonyát.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket a LIFE Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.