Egy kis csillogás azoknak is jól áll karácsonykor, akik egyébként nem sminkelnek

Forrás: Shutterstock -
divat és dekor sminktipp karácsony 2012 ünnepi smink magazin smink
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Már csak néhány hetünk maradt karácsonyig, így az előrelátóbbak lassan elkezdik tervezgetni, kinek mit hoz a Jézuska, mi lesz az ünnepi menü és mit fognak viselni a céges bulin vagy a családi vacsorán.

Igaz, csak most léptük át a bűvös december küszöbét, ám a legtöbben azért jól tudják, hogy ez az a hónap, amely olyan gyorsan elrepül, hogy szinte észre sem vesszük.

Mi, nők pedig általában nemcsak azt szeretjük, ha karácsonyra az otthonunk rendben van, elkészült a finom vacsora, becsomagolva pihen az összes ajándék a fa alatt, de bizony azt is, ha mi magunk is ünnepi díszben pompázhatunk.

Ehhez pedig jól jön egy szép smink, amely illik a személyiségünkhöz és el is tudjuk készíteni magunknak. Ez utóbbival sokszor meggyűlik a bajunk, hiszen nem mindenki bánik boszorkányosan a szemfestékkel és a rúzzsal, ezért beszélgettem kicsit Beraki-Graff Dóra makeup-artisttal és megkértem, hogy mutasson egy olyan sminket, amelyet akár a teljesen kezdők is elkészíthetnek maguknak. Később pedig a haladóknak és a profiknak is mutatunk egy-egy divatos ünnepi lookot.

Alapok mindenkinek

Mielőtt nekilátnánk magának az ünnepi sminknek, ejtsünk néhány szót az alapokról, illetve az alapozásról. Nagyon fontos, hogy bármilyen sminket is tervezünk – natúrt, minimált vagy extrémet –, az első lépés, hogy az arcunkat megtisztítsuk, hidratáljuk, majd felvigyünk egy réteg – a bőrünk színének és típusának megfelelő – alapozót. Ez egységesíti az arc színét, elfedi az apróbb bőrhibákat és a festék is sokkal szebb, valamint tartósabb lesz, ha a megfelelő alapra visszük fel. Ezután érdemes még egy leheletnyi arcpírt is feldobni az orcákra, majd jöhet a szem és a száj hangsúlyozása.

Ünnepi smink kezdőknek

Sokan vannak, akik egyáltalán nem sminkelnek a hétköznapokban, karácsonyra mégis szeretnék kicsit ünnepivé varázsolni a megjelenésüket. Ebben az időszakban nagyon divatosak a csillogó színek és nemcsak a karácsonyfán, így a kezdőknek egy ilyen sminket ajánlott Dóri.

Ünnepi smink kezdőknek Forrás: Beraki-Graff Dóra

De hogyan is készül?

Az alapozó és az arcpír után egy kisebb, kerekfejű ecsettel vigyük fel a festéket a szemhéjra és alaposan dolgozzuk el. Fontos, hogy ne csak odakenjük – ez sokszor előfordul a kezdőkkel –, hanem szánjunk rá időt, hogy rendesen elsatírozzuk.

Apró, ütögető mozdulatokkal kezdjük, majd, amikor már megfelelő mennyiségben felhordtuk az anyagot, váltsunk át körkörös, sepregető mozdulatokra.

A lényeg, hogy a szemfesték sehol ne maradjon csomós vagy foltos.
Használhatunk egyetlen színt is, de ha a palettánkban akad hasonló, világos árnyalat, akkor abból tehetünk egy pöttyöt a belső szemzugba is, ettől igazán ragyogóvá válhat a tekintetünk.

Ezt követően fogjunk egy laposfejű ecsetet és az alsó pillasor mentén is satírozzunk egy kevés port a szem köré. Itt is ügyeljünk rá, hogy jusson mindenhova és szépen dolgozzuk el az anyagot. A szemünkre már csak két réteg szempillaspirál hiányzik és kész is van.

A szánkra pedig attól függően válasszunk színt, hogy mennyire érezzük a szemünket soknak. Ha sosem sminkelünk, és már ezt is bőven elégnek érezzük, akkor tegyünk fel egy ajakápolót vagy egy kis szájfényt. Ha viszont fokoznánk még a látványt, akkor válasszunk hozzá egy szép rúzst. Dóri nekem egy sötétebb nude árnyalatot kent fel, mert ezzel igazán harmonikus és természetes az összhatás.

Tippek a kezdő ünnepi sminkhez

  • Ha kezdőként is a bátrabbak közé tartozol, akkor egy fekete szemceruzával kihúzhatod a szemednél az alsó vízvonalat, ettől kicsit drámaibb lesz a tekinteted.
  • Szintén bátrabbak a nude rúzs helyett nyugodtan választhatnak valami élénkebb színt – ezt akár az ujjbegyükkel is belepaskolhatják az ajkukba, nem kell precízen felkenni.
  • Aki igazán kezdő, az kicsit gyakoroljon, tehát legalább egyszer próbálja elkészíteni a sminkjét és ne a nagy napon kísérletezzen.
Bátrabbak a nude rúzs helyett nyugodtan választhatnak valami élénkebb színt Forrás: Shutterstock
Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket a LIFE Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.