szépségápolás hidratáló arckrém Nyertes Zsuzsa
A színésznő hisz abban, hogy az arca nem csak kinézhet fiatalosan, hanem fiatal is lehet. Ehhez pedig egy speciális, hazai szakember által kifejlesztett arclifting módszert vesz igénybe.

Rendszeres vendég Honti Edit beauty specialista szalonjában Nyertes Zsuzsa, aki egy igen hatékony eljárás miatt szokta felkeresni a szakembert.

Nyertes Zsuzsa
Nyertes Zsuzsa odafigyel a külsejére
Forrás: Hot Beauty magazin

– A kezelés lényege, hogy a speciális kozmetikai készítményeimet egy általam fejlesztett különleges arclifting-masszázzsal juttatom be – kezdte Edit. – Három csoportra osztom, hogy kiknek ajánlott. Az elsőbe azok tartoznak, akik teljesen naturálisak, vagyis semmilyen beavatkozást nem alkalmaztak rajtuk. A másodikba azok, akik már átestek kisebb esztétikai beavatkozásokon, például hialuronsavas ráncfeltöltésen; náluk az elért eredmény időtartamát lehet kitolni. A harmadik csoport a komoly beavatkozáson átesetteké, mert hiába a műtét, a gravitáció egy idő után újra hatni kezd. Ezen is tudunk segíteni – sorolta a szakember.

Kombinálható, természetes eljárást vesz igénybe Nyertes Zsuzsa

A kezelés tulajdonképpen bármilyen esztétikai eljárással kombinálható, sőt akár mezoterápiával is kiegészíthető. Ám például aki implantációs kezelés alatt áll, annak nem javasolt, mert a masszázs ezen módszer esetében nem simogatást jelent, hanem határozott, erőteljes mozdulatokat.

Én az első csoportba tartozom, semmim nincs feltöltve vagy felvarrva

 – vette át a szót Zsuzsa. – Edit technikájának köszönhetően szépen öregszik az arcom, mert természetes úton, természetes hatóanyagokkal tartja fiatalon, és ellestem néhány mozdulatát, így az itt is használt krémekkel otthon is tudom ápolni a bőrömet – mondta a színésznő.

Gyors kezelés, azonnali hatás

A kezelés időtartama attól függ, hogy a vendégnek mennyi ideje van. Lehet akár 30 perces is, és az eredmény akkor is azonnal látható.

– Akár az arc egyik felét is kezelhetjük előbb, és a vendég maga is meggyőződhet az azonnali változásról. A bőr ugyanúgy letapadhat, mint az izmok; a határozott mozdulatokkal ezt a tapadást szüntetem meg, így jobb lesz az oxigén- és vérellátás, ráadásul a hatóanyagok át tudják járni az egész bőrt – árulta el a beauty specialista. – A vendég a kezelés végén úgy érzi, mintha fel lenne töltve az arca, és ez látszik is.

Annak ellenére, hogy kizárólag természetes anyagokkal, beavatkozás nélkül jön létre az eredmény, hosszan tart. 

Két-három hetente érdemes ismételni – ez elegendő ahhoz, hogy a kor tényleg csak egy szám legyen.

– Minden héten jönnék, ha időm engedné! – nevetett Zsuzsa. – Nagyon fontos, hogy otthon szinten tartsam az arcom frissességét, de én vagyok az élő példa a hatékonyságra. 65 évesen a színpadon még nem nagymamaszerepeket játszom. Igaz, az életben már igen, de ott az az egyik legszebb szerep - olvasható a Hot Beauty magazin hasábjain. 

 

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.