- Csomagold újságpapírba! - utasít, mikor indulunk vissza a fővárosba. - Az védi legjobban a végzetes felengedéstől a téli álmukat alvó zöldségeket. A hátizsákom színültig van mirelittel, és hiába vannak több réteg újságpapírba bugyolálva, jégvirágot lehel a hátamra a fagyasztott zöldborsó. A fagyasztóláda - gyanítom - nem egyszerűen háztartási eszköz, hanem anyám bűbájos hatalmának egyik bizonyítéka: nincs az a hosszú tél, ami alatt kifogynának belőle a friss kerti jószágok.
Tavaly novemberben azonban történt valami. Éppen nekiálltunk pakolni a hátizsákokba, anyám ismerős mozdulattal hajolt a fagyasztóláda fölé. Csak ő képes bármit megtalálni a birodalmában, én mellette ácsorogtam rég lejárt napilapokat forgatva. - Ne most olvass nekem! - ripakodott rám. Adogatni kezdte a csomagokat, és éreztem, baj van. A zacskókból nem sütött a hideg, petyhüdten, puhán feküdtek a tenyeremen, mint az alvó kismacska. Döbbenten néztünk egymásra és kétségbeesetten pakoltuk ki a hűtőládát.
A legmélyebb bugyraiból is döglötten került elő a bab, az uborka, a tök, állott víz csöpögött szomorúan a tasakokból. Mint egy bányaszerencsétlenségnél, úgy kutattunk túlélők után, hiába. A fagyasztóláda nem tudott megbirkózni egy áramszünettel, és átmenetileg felmondta a szolgálatot. Ez az apró üzemzavar elég volt a pusztuláshoz, anyám kiskertjének felbecsülhetetlen értékű kincsei élettelenül hevertek a ládában.
Úgy sírt, mint egy kisgyerek. - Egész nyáron azért dolgoztam, hogy legyen mit adnom nektek - zokogta vigasztalhatatlanul. Én meg álltam ott tehetetlenül, némán, ezek csak zöldségek, szerettem volna mondani. Nem mondtam, mert tudtam: ezek nem csupán zöldségek. Lassan hosszabb ideje élek távol a szüleimtől, mint amennyit velük éltem, szoktam emlékeztetni magam néha. Mégis, minden egyes alkalommal, amikor kilépek a régi házunk kiskapuján, és elindulok, látom a szemükben a megszokhatatlant.
Azon a télen üresen ásított a fagyasztóláda.
Azóta is bánt, hogy nem tudtalak megvigasztalni, anyu.
Figyelem! Április 15-én megalakult a Terézanyu Klub! "Áldozatot kell hozni a családért, de mekkorát? Fel kell számolni a személyiségemet? Nekem a gyerekeim mellett kellene megtalálni önmagamat, amikor fikarcnyi időm sincs rá. (...) Pedig mások büszkén vállalják és mutatják a példát. Tessék, családom és karrierem is van egyszerre, meg lehet csinálni. De akkor nekem miért nem megy?" (Kata, 34, kétgyermekes édesanya) Ismerős kérdések? Szívesen beszélgetnél te is ezekről a témákról egy nyitott, elfogadó, női klubban? Várjuk a jelentkezésedet a klub@terezanyu.hu címen, a legközelebbi találkozónk május13-án lesz, Budapesten, részletek a www.terezanyu.hu honlapon. A fenti írások tagjainktól származnak, és a tavaly meghirdetett pályázatra érkeztek: idén is várjuk az írásaitokat, most már két témában is lehet pályázni! |
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.