Fodor Zsóka: "Én ösztönember vagyok" - Szily Nóra interjúja

Azt teszed, ami jólesik?

Igen. Mindent csinálok, ami nekem jólesik, és addig, ameddig jólesik. Ezért léptem ki a sorozatból is. Mert úgy éreztem, hogy már nem esett jól. Vagyok annyira hiú, hogy ha úgy érzem, belül szürke kezdek lenni, akkor azt nem vetítem ki azokra az emberekre, akik engem színesnek láttak. Ezért hagytam ott 16 év után a Szegedi Nemzeti Színházat is. Engem nem küldtek el. Én mindenhonnan elmegyek, ahol úgy érzem, már nem tudok szívből mosolyogni arra, aki ezt elvárja tőlem.

Az ösztöneid súgnak, érzésből döntesz?

Én ösztönember vagyok. De nem döntök elhamarkodottan. Hogy a sorozatból kilépek, az két évig érlelődött bennem. Átgondoltam, hogy mi várható. Azt hittem, hogy a "Magdi anyusság" még egy évig kitart, talán egy darabig még rám mosolyognak, vagy hívnak ide-oda, de arra készültem, hogy ez fokozatosan elmúlik. Arra a szeretetre, amit azóta is, és egyfolytában kapok, egyáltalán nem számítottam.

Tehát az elcsendesedésre készültél?

Arra. Azért költöztem vidékre. Tudtam, hogy szeretnék visszamenni a színpadra, de azt gondoltam, hogy az a pár alkalom onnan is megoldható. Arról nem is álmodtam, hogy azt mondja egy színház igazgatója, hogy mondd, mit akarsz játszani, és én bemutatom azt a darabot, ha beleillik a műsortervbe. Így kaptam meg Cecília szerepét a Csárdáskirálynőben. Régóta arra vágytam, és óriási siker volt! Amíg élek hálás leszek Fekete Péternek, a Békés megyei Jókai Színház igazgatójának. Ezt el is mondtam neki, mint ahogy anno Kalamár Tamásnak is. 6 éve ment már a sorozat, amikor látható volt, hogy engem nem fognak kiírni - és egyszer odafordultam hozzá, hogy Tamás, el kell mondjam neked, hogy nagyon szeretlek és nagyon hálás vagyok, mert ami szép és jó, és ami az édesanyám öregségét megédesítette, azt én Magdi anyusnak, illetve neked köszönhetem! Könnyes lett a szeme és azt mondta: Zsóka, senki nem merte a szemembe mondani, hogy szeret... Egy pillanatig nem fordulhatott meg a fejében, hogy be akarok vágódni nála, vagy jobb helyzetbe akarok kerülni. Én úgy érzem, hogy már megtehetem ezt, és erre figyelek is.

Volt egy mondatod, hogy "ahogy élsz, amit sugárzol" - igazából most hogy élsz? Válogatsz? Szabad lettél?

Abszolút. Én a szabadságomat váltottam meg. Az nyílt titok, hogy a sorozatsztárokat jól megfizetik. Most, hogy már harmadik éve nem vagyok benne, azóta a kiadásom duplája a bevételemnek. Abból élek, amit 55-60 éves koromtól kezdve kezdtem félretenni. Az fogy, és olvad, de eszembe nem jut, hogy ezen bánkódjak. Mert én erre felkészültem. Arra nem is számítottam, hogy ki tudom egészíteni a tartalékaimat, hogy ennyi felkérésem lesz.

Soha nem voltál hajlamos arra, hogy elszórd, ami van?

Nem. Vannak érdekes rigolyáim. Hogy piti dolgokban fukar vagyok, nagy dolgokban pedig nagyvonalú. Például sajnálom a pénzt taxira és a mobilra is, de meghívom a barátaimat egy olyan étterembe, ahol kifizetek 30 ezer forintot, csak azért, hogy ők jól érezzék magukat. De a mobilra nem! Mindenki mosolyog rajtam, mert tudják, hogy csak arra használom, hogy megbeszéljük, mikor találkozunk. Van úgy, hogy pár ezer forintért megveszek egy sajtot, mert megkívánom. Annyiért rengeteget tudnék fecsegni, de képtelen vagyok rá. Ezek ilyen kis rigolyák.

Lettek?

Nem. Én ilyen vagyok. Voltak is, de ne felejtsd el, hogy én 56 óta éltem az anyukámmal, és három éve egyedül. Ezek közben lassacskán kialakultak. Tudod, akkor vagy békében a világgal, ha elfogadod, megszereted és megérted magadat. Sokszor mosolygok azon, hogy micsoda hülye dolgaim vannak! De ezek az én dolgaim. Ahogy szoktam mondani - ezt is felmértem, amikor kiléptem a sorozatból -, hogy ha kudarc, akkor az én kudarcom. Ha siker, az én sikerem. Nem rántok magammal senkit. Nekem mindig csak magammal kell elszámolnom. Pláne mióta édesanyám elment. Bár nem ment el, hisz lélekben velem van, de tény, hogy most úgy élek, ahogy én akarok. Tényleg szabad lettem!

Az a sokszor szomorú pici lány nem is merte ezt álmodni, igaz?

Nem. Nem a pici lány, a fiatal színésznő sem, és 15 évvel ezelőtt sem mertem volna. Néztem a televíziót, a kollégáimat, évfolyamtársaimat - és magamban a tévé előtt azt mondtam, hogy én is tudnék ilyet, én is jó lennék filmen... De utána legyintettem. Azt sem hittem, hogy engem beválogatnak a sorozatba. Soha nem voltam törtető. Nem kopogtam szerződésért, semmiért. Tudtam, hogy sokszínű színésznő vagyok, csak azt hittem, hogy azáltal, hogy képtelen vagyok gazsulálni, vagy bármelyik oldalra odaállni érdekből, ezért nem is tudok előbbre jutni. Biztos te is úgy vagy, hogy mielőtt elalszol, elképzelsz valamit, amit szeretnél. Amikor behívtak castingra Magdi anyus szerepére, én nem azzal merültem álomba, hogy én kapom meg. Nem hittem benne.

És mostanában ha elalszol, előtte mire gondolsz?

Nagyon furcsa dolog az, amit most mondani fogok. Nincs olyan vágyam, amire gondolok, hogy de jó lenne ha... Nincs. Mert mindig jön valami. Úgy érzem, hogy az élet most olyan fokon kényeztet el, hogy ha szerepálmom van, akkor elmondom ennek az igazgatónak és bemutatja. Ez egy nagy kegy a jóistentől, de azt hiszem, megdolgoztam érte. Hosszú volt az út. Nóra, te nem tudod, hogy hány zseniális színész van vidéken! Merem állítani, hogy nagyon sok briliáns tehetségű Magdi anyust lehetne találni. Csak pechjük van. Vagy nem sikerült. Én boldog vagyok, ha látom, hogy valaki ki tud lépni a névtelenségből, és be tudja bizonyítani, hogy többre képes, de sokszor ez egy véletlenen múlik. Én tudom, hogy a vidéki színházban élő színészek szerelemből játszanak - fillérekért, és hogy micsoda mérhetetlen odaadással teszik a dolgukat.

A te sorsod ebből a szempontból irigylésre méltó fordulatot vett.

Elmesélek egy történetet. Nagyon jó barátom Markos Gyuri még egyetemista korából. Talán 3 éve rám dudált a Bécsi úton. Megörültem neki, régen találkoztunk, mentünk, beszélgettünk, és egyszer csak elgondolkozva rám nézett és azt mondta: "Zsóka, azért te nagyon megúsztad ezt az egészet, ugye?" És én éreztem, hogy mire gondol. Hogy megúsztam azt, hogy ebben a korban - akkor voltam 66 - nem kell kilincselnem, hogy van rendes fizetésem... Nem irigységet éreztem benne, hanem inkább azt, hogy felsóhajtott, hogy "legalább te megúsztad!" Annyira szeretném, ha nagyon sokan megúsznák! Ha tehetném, csinálnék egy olyan műsort, hogy mi újság van, kollégák? Abban bemutatnék vidéki színészeket, darabrészleteket, hogy az emberek láthassák...

Együtt érzel és figyelsz a többiekre. És magadra? Mit teszel azért, hogy ilyen aktív és sugárzó maradj? Ebben mennyi munka van?

Bocsánatot kérek - nincs. Én úgy vagyok, mint Churchill. Semmi sport, mert mérhetetlenül lusta vagyok! Nagyon szeretek aludni, tévéfüggő vagyok, szeretem a töltött káposztát, a paprikás krumplit. Egy évben háromszor megyek kozmetikushoz. Nem is értem, amikor azt feltételezik, hogy talán plasztikai műtétem volt. Nekem?! Tény, hogy nagyon jó a sminkesem. Ember ne lásson reggel, én sem szeretem, de nem is kell, hogy lásson, hiszen ezért is szeretek egyedül élni. A másik oldalon meg ott a lelkiismeretességem, vagy a hiúságom, hogy amikor munka van, akkor nálam stréberebb nincs. Akkor nagyon ott vagyok! Nem tudom, hogy mi ez bennem. Van egy rugó, ami megfeszül, amikor kell. Fekete Péter mondta rólam egy irodalmi est kapcsán, ahol 100-120 emberre számítottak és eljött 600 - hogy köszöni, ahogy én a társulatban léteztem. Nekem nincs az a kórista, aki előre tudna köszönni, és nem is volt soha. Mindig jó barátságban voltam minden műszakival. Én tisztelem, amit más tud. Soha nem voltam, és nem is leszek nagyképű. Például biztos, hogy úgy fogok meghalni, hogy azt a mondatot, hogy "kikérem magamnak" - ki nem mondom. Hogy jönnék én ahhoz? Én olyan sokáig voltam névtelen színésznő, és ezt soha nem felejtem el.