Mégsem Hajós András vezeti a Zsüti-emlékestet?
![](https://cdn.life.hu/2023/12/yKA8Im9nxWBgLxy35Yt-0sPhnXTyFtsxbIv9weUVTc4/fill/1347/758/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2Q1NWM4ZmY1ZWMzODQxYzc5NjViY2Y3ZDQ4MjUzODky.jpg)
Április 16-án rendezik meg Zsüti, azaz G. Dénes György Kossuth-díjas zeneszerző, dalszövegíró és költő emlékgáláját a Budapesti Kongresszusi Központban. Az eseményt hirdető plakátok és szórólapok szerint az est egyik műsorvezetője és egyben fellépője Hajós András lesz. Ám, mint kiderült, ez közel sem biztos, hogy így lesz – írta meg elsőként a Blikk.
„Ez nem a Teleki téri piac, hogy szóban megkérdeznek, én igent mondok, és máris kint van a nevem a plakátokon! Alá sem írtam még a szerződést, és miután a gálát felveszik, és az MTVA nyáron a műsorára is tűzi, nem is tehettem volna a TV2 engedélye nélkül. Mindezt tudattam a szervezőkkel is. Az, aki a nagy hírverés reményében kitesz egy plakátra, mindenkivel kicseszik. Hiszen most sem arról beszélünk, hogy lesz egy koncert, hanem arról, hogy a Hajóssal valami probléma van"
„Hajós nekem azt mondta, a TV2-től várja a választ, hogy elengedik-e. Nem mondom, hogy profi szervezők vagyunk, de egy hónapja nála van a szerződés, kiválasztotta a dalokat, amiket elénekel, de még egyszer sem mondta, hogy nem lesz ott ezen a gálán"
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.