Parázshangulat volt a TV2 stúdiójában, káromkodva üvöltöztek egymással

TV2 feszültség videó káromkodás Séfek séfe
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Nagy volt a tét, ugyanis a döntőbe jutásért ment a harc a Séfek séfében.

A véghajrához érkezett a TV2 nagy sikerű főzős műsora, a Séfek séfe. A gasztroreality csütörtöki adásában négyen álltak a konyhapult mögé, azonban csak hárman juthattak be a pénteki fináléba. A tét óriási volt, a feszültség pedig káromkodás formájában tört felszínre a versenyzőkből.

"Én szerintem felmondok, én akkor abbahagyom"

Krausz Gábort annyira megviselte a napokon keresztül húzódó kudarcok sorozata, hogy már azt fontolgatta, otthagyja a TV2 műsorát.

A váratlan szituációkat a való életben is nehéz kezelni, hát még egy ennyire éles versenyhelyzetben. Főzés közben PIQ és Attila kerültek érdekes szituációba, ugyanis nem boldogultak a kapott alapanyagokkal és menet közben újra kellett tervezniük a menüt. A hangulat a tetőfokára hágott, a séfek pedig a káromkodást sem tudták mellőzni.

A csütörtöki adásban végül kialakult a döntő mezőnye: a pirosaktól Ákos, a feketéktől Attila, a kékektől pedig András vehet majd részt a péntek este kezdődő fináléban. A döntő kapujában PIQ-nek kellett távoznia.

Egy új kutatás bizonyítja, hogy a káromkodás jót tesz a mentális egészségnek

Érdekes eredményről számoltak be a kutatók.
Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket a LIFE Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.