Mégsem a hűtlenség volt az oka Shakira és Piqué szakításának: kiderült, miért ért véget a kapcsolat

kölcsön vita pénzügyek Shakira hűtlenség Pique szakítás veszekedés
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Szinte az egész világot sokkolta, hogy több mint egy évtized után külön utakon folytatják a sztárpár tagjai. Shakira és Piqué szakításának hátterében viszont mégsem az állhat, amire először gondoltunk.

Vadabbnál vadabb pletykák születtek a hír hallatán, és sokan biztosra vették, hogy a sztárfocista hűtlensége lehetett az utolsó csepp a pohárban. A világhírű énekesnő azonban nem a félrelépés, hanem a pénzügyek miatt döntött úgy, hogy véget vet a kapcsolatnak. Párja ugyanis hatalmas összeget szeretett volna kölcsönkérni tőle, ő azonban megtagadta ezt.

Forrás: AFP/Bryan R. Smith

Piqué és Shakira ugyan hivatalosan is bejelentették, hogy szakítottak, ám egyikük sem nyilatkozik az igazi okokról. Az énekesnő egyik húgának volt barátja azonban tudni véli, miért dönthettek a kapcsolat vége mellett. A férfi az egyik spanyol portálnak árulta el, hogy az anyagiak okozták a felek szakítását.

A focista egy vállalkozást szeretett volna beindítani, amihez kedvesétől, Shakirától kért kölcsön. Az énekesnő a vagyonáról szüleivel együtt dönt, és nemcsak Shakira, hanem a felmenői is megtagadták a tranzakciót. A családot jól ismerő illető szerint ezután annyira elmérgesedett a viszony Shakira és Piqué között, hogy folyamatosan veszekedtek és végül megszakadt köztük a kapcsolat – írja a marca.com.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket a LIFE Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.