Harry herceg közleménye után Károly király teljesen összetört

One Year To Go - Invictus Games Düsseldorf 2023
Getty Images - Chris Jackson
bejelentés Meghan Markle brit királyi család Károly király Harry herceg
A brit uralkodó mindössze 20 percet kapott, mielőtt Harry herceg és Meghan Markle nagy bejelentést tett. A királyi család szakértői szerint ez teljesen beárnyékolta a munkáját.

Harry és Meghan 2016 júliusában találkoztak először, majd még abban az évben, novemberben nyilvánosságra hozták kapcsolatukat. Az uralkodó, aki akkor még walesi herceg volt, a bahreini királlyal készült találkozni. A Finding Freedom című, Harryről és Meghanról szóló könyv szerzői, Omid Scobie és Carolyn Durand szerint az uralkodó csapata hónapokat töltött a körút szervezésével, remélve, hogy a média majd érdemben foglalkozik Károly munkájával. Az, hogy Harry és Meghan a nyilvánoság előtt is felvállalták szerelmüket, teljesen összetörte a királyt, mert felmérte, hogy rá majd kevesebb figyelmet fordítanak. A szerzők azt állítják, hogy Harry mindössze 20 perccel a bejelentésük előtt szólt az apjának, aki a tervükről mit sem sejtett.

harry herceg, meghan markle
Harry herceg rosszul időzítette a közleményét
Forrás: Getty Images

A könyvben ez olvasható: „A Kensington-palota közleménye, amely egyúttal elítélte a sajtót, és meg is erősítette, hogy Harry együtt van Meghannal, szinte teljesen eltörölte a Károly körútjáról szóló tudósításokat. A Clarence House csapata összeomlott."

Harry háborúra készült

A könyv azt is írja, hogy ezzel Harry kihívást intézett mindenkihez, aki megkérdőjelezte a kapcsolatát. Szó szerint háborúra készült a médiával. Sussex hercegét akkoriban az foglalkoztatta leginkább, hogy az emberek faji alapon vagy sznobizmus miatt ítélik-e el őket. A herceg állítólag megszakította a kapcsolatot az egyik barátjával is, mert azt Meghanról pletykált.

Bennfentesek szerint Károly király az első sokk után „megértette, hogy a Meghannel kialakult helyzet fordulóponthoz érkezett", de csalódott volt az időzítés miatt. 


 

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.