A Special Forces 3. évadának forgatása közben történt a baleset, amelynek során Denise Richardsnak mindkét mellimplantátuma kiszakadt. A színésznő több más hírességgel együtt még mindig a realityt forgatja, így még nem volt ideje a helyreállító műtétre, ami egy hónappal ezelőtt lett volna esedékes. 7
Denise Richards elárulta, hogy repedtek meg a mellimplantátumai a Különleges erők harmadik évadának forgatása közben.
„Leestem, vagy inkább leugrottam egy hídról, és ekkor szakadtak meg az implantátumaim” — árulta el a színésznő, hozzátéve, hogy a sérülést az a hám okozta, amit biztonsági okokból kell viselnie. A helyrehozatal még várat magára, a híresség számára a munka az első.
„Egy hónappal ezelőtt kellett volna, de nem tudtam, mert forgattunk. Szóval, igen, még mindig nem csináltattam meg őket” — vallotta be Richards, és azt is elmondta, hogy saját maga fogja fizetni a plasztikai műtétet, és hozzátette: „Azt hiszem, igencsak kockára tettük az életünket azzal, hogy ezt a műsort csináltuk... Veszélyes”.
A színésznő 2011-ben bevallotta, hogy megbánta, hogy 19 évesen megnagyobbíttatta a melleit, és azt is elmondta, hogy megfogadta, hogy ha a lányai műtétet akarnak, megpróbálja lebeszélni őket.
„Bárcsak elég magabiztosnak éreztem volna magam a testemben ahhoz, hogy ne végeztessek műtétet. Ez az, amit nagyon szeretnék a lányaimban erősíteni, hogy fogadják el az egészséges testüket olyannak, amilyen, és legyen önbizalmuk” — nyilatkozta akkor, és állta is a szavát. Amikor 2023-ban Charlie Sheennel közös lánya, Sami Sheen 19 évesen meg akarta műttetni a melleit, megpróbálta lebeszélni lányát az operációról, az elfogadáson túl azért is, mert elmondása szerint a mellplasztika nehéz és fájdalmas műtét, hosszú gyógyulási idővel. Ám Richardsnak nem sikerült meggyőznie a lányát, a most 20 éves Sami Sheen 2023-ban elvégeztette a plasztikai műtétet.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.