Tarol Gerard Butler új filmje: már biztos, hogy jön a Gengszterzsaruk harmadik része

kasszasiker Gerard Butler mozi
A Gengszterzsaruk 2: Pantera akkora sikerrel nyitott az észak-amerikai mozikban, hogy a gyártók bejelentették, azonnal hozzáfognak a harmadik rész forgatásának. A film eddig több mint 32 millió dollárt hozott.

A tervek szerint Gerard Butler ismét főszereplőként és producerként vesz részt a filmben, saját produkciós cége, a G-BASE égisze alatt, Alan Siegel partnereként. A Lionsgate tárgyalásokat folytat Christian Gudegasttal, a franchise író-rendezőjével, hogy ismét ő vegye kezébe a forgatókönyvet és a rendezést.  

CRIMINAL SQUAD, PANTERA - DEN OF THIEVES 2, PANTERA (2025), Gengszterzsaruk 2., Gerard Butler
A Gengszterzsaruk 2. Gerard Butlerrel óriási siker
Forrás: AFP

O'Shea Jackson Jr. továbbra is Gerard Butlerrel akar dolgozni

O'Shea Jackson Jr. szintén visszatérhet a harmadik részben, amit maga is megerősített a Varietynek. „Nem fogom szépíteni a dolgot: megpróbálom ezt úgy csinálni, mint Vin Diesel” – mondta, utalva a Halálos iramban széria hosszú távú sikerére. Hozzátette: „Gerarddal akarok dolgozni, amíg 90 éves nem lesz.”  

Jackson szerint a stábtagok remekül kijönnek egymással, és noha mindenki szeretne más projekteken is dolgozni, elkötelezettek a franchise mellett.

A harmadik rész finanszírozásában és gyártásában továbbra is kulcsszerepet játszik a Tucker Tooley Entertainment, amely az első filmet is producerként támogatta. A Lionsgate fogja forgalmazni a következő részt is.  A Gengszterzsaruk 3. előkészületei jelenleg is zajlanak, a premierdátumról azonban egyelőre nincs hivatalos bejelentés.

 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket a LIFE Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.