Kiszivárgott egy hangfelvétel, amin Justin Baldoni bocsánatot kér Blake Livelytól

Velünk véget ér Justin Baldoni botrány Blake Lively
Újabb részletek kerültek napvilágra Justin Baldoni és Blake Lively jogi vitájáról. Kiszivárgott egy hangfelvétel, amelyen a Velünk véget ér című film rendezője bocsánatot kér Livelytól a korábbi nézeteltérések miatt.

A Daily Mail által megszerzett hangfelvételen Justin Baldoni, a Velünk véget ér főszereplője és rendezője, bocsánatot kér Blake Livelytól egy korábbi konfliktus miatt, amely a film egyik fontos jelenetének változtatásai körül alakult ki. A színésznő volt az, aki másképp szerette volna csinálni, mint Baldoni. A rendező először elutasította a javaslatokat. A Baldoni a közel hétperces felvételt bizonyítékként mutatta be, elismerte, hogy hibázott.

Blake Lively és Justin Baldoni
Blake Lively és Justin Baldoni a Velünk véget ér című filmben
Forrás: Getty Images

„Nagyon sajnálom. Hibáztam, pedig neked nagyon sok munkád van ebben” – mondta Baldoni a felvétel elején, hozzátéve, hogy hálás Lively őszinteségéért. „Hálás vagyok, biztonságban érzed magad velem annyira, hogy elmondd, hogyan érzel. Tényleg nagyon sajnálom, elszúrtam.”

Baldoni elismerte, hogy hajlandó tanulni a hibáiból, és igyekezni fog, hogy jobban teljesítsen a jövőben. „Be tudom ismerni, ha kudarcot vallok, és bocsánatot is tudok kérni” – fogalmazott, majd megjegyezte, hogy számos hibája van, amit szerinte a felesége is alátámasztana.

A rendező a hangüzenetben elismerően nyilatkozott a Livelyhoz közelállókról, férjéről, Ryan Reynolds és Taylor Swift énekesnőről, akik szintén üdvözölték a színésznő változtatási javaslatait. „A fenébe is, nagyszerű barátaid vannak! Mindenki ilyen barátokat érdemel; arról nem is beszélve, hogy ők a két legkreatívabb ember a világon” – mondta Baldoni, hozzátéve, hogy Lively ötletei csak gazdagítják a film minőségét.

„Izgatottan várom, hogy megcsináljuk ezt a filmet, és időt tölthessek veled!” – zárta a bocsánatkérő üzenetet.

Blake Lively és Justin Baldoni jogvitája 

A Blake Lively és Justin Baldoni között zajló jogi vita tárgyalása 2026. március 9-én kezdődik, az előkészítő megbeszélést 2025. február 3-ra tűzték ki. A konfliktus pontos részletei egyelőre nem ismertek, de a hangfelvétel tanúsága szerint személyes konfliktus is van köztük, nem csak szakmai.

 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket a LIFE Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.