A volt alkalmazott Jane Doe néven nyújtotta be panaszát a Los Angeles megyei Legfelsőbb Bírósághoz, február 11-én, kedden. Keresetében azt állítja, hogy 2023 végén kezdett el dolgozni Yeezynél marketing szakemberként, nagyjából akkor, amikor Kanye West héberül bocsánatot kért a zsidó közösségtől több antiszemita megjegyzése miatt. A „rövid életű” bocsánatkérése után West „kiszámított kampányt folytatott, hogy fenyegesse és pszichológiailag kínozza a körülötte élő zsidó embereket, különösen a felpereseket” — állítja a kereset.
A bírósági dokumentumok szerint West állítólag „Hitlernek” és „nácinak” nevezte magát, és megfenyegette Doe-t, zsidó származása miatt. Állítólag több alkalommal is sértegette őt, „r***ncnak” és „csúnyának” nevezte, és „gyűlöletbeszédet zúdított rá” és a vallása ellen.
2024 januárjában West akkor készülő Vultures Vol. 1 című albumát széles körben kritizálták, mivel a borítóját a náci szimbolikához hasonlították. Doe a beadványában azt írja, hogy amikor szólt a felettesének, hogy Westnek nyíltan el kellene ítélnie „minden kapcsolatot a nácizmussal”, legalább a cég érdekében, West állítólag SMS-ben azt válaszolta: „Náci vagyok”.
Szintén 2024 januárjában a panasz szerint West állítólag egy meztelen nő fotóját küldte el egy csoportos csevegésre, amelyen Doe is részt vett. „Az ilyen meztelenségnek való nemkívánatos kitettség miatt a felperes kényelmetlenül érezte magát és mélyen elbizonytalanodott” — áll a periratban. „A felperes azonban mindent megtett, hogy ne vegyen róla tudomást, és kitartott Ye folyamatos nőket lealacsonyító viselkedése mellett”.
West állítólagos viselkedése 2024 elején is folytatódott. Június 4-én a keresetlevél szerint azt írta Doe-nak és más zsidó származású munkatársaknak, hogy „Üdvözöljük az első napon, amikor Hitlernek dolgozunk”. West ezután állítólag ideiglenesen eltávolította Doe-t és két másik zsidó származású alkalmazottat a csoportos csevegésből. Miután visszavette őket, West azt mondta nekik: „Csesszétek meg mindketten”, majd ismét törölte őket a chatből, legalábbis ezt állítja a Doe néven keresetet benyújtott nő, akit közvetlenül is megfenyegetett a rapper.
Miután a nő panaszt tett, West másnap e-mailben kirúgta a cégtől. Doe diszkrimináció, ellenséges munkahelyi környezet, megtorlás, a diszkrimináció, zaklatás vagy megtorlás megelőzésének elmulasztása, a bérek bizonyos összegű kifizetésére vonatkozó kifejezett szóbeli szerződés megszegése, jogtalan elbocsátás, érzelmi stressz szándékos okozása, a Ralph-törvény megsértése, valamint polgári jogi törvényt sértő nemi, vallási, nemzeti eredetű és/vagy nemi megkülönböztetés miatt perli Kanye Westet.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.