A 2025-ös Oscar-gála egyik legemlékezetesebb pillanata Kieran Culkin beszédéhez kötődik. A világsztár a legjobb férfi mellékszereplő díját nyerte el az Rokonszenvedésben nyújtott alakításáért. Amikor átvette az aranyszobrot beszédét egy ponton a televíziós közvetítésben cenzúrázni kellett.
A közvetítés nézői furcsán hosszú csendet és a közönség meglepett reakcióját tapasztalhatták Culkin beszéde közben. A későbbi beszámolók szerint a színész száját trágár kifejezés - a f∗cking - hagyta el, amit a The Apprentice-ért jelölt Jeremy Stronghoz intézett: produkciós csapat azonban azonnal beavatkozott és elnémította a szavait.
A cenzúrázott megjegyzésen túl Kieran Culkin beszéde rendkívül személyes és szórakoztató volt. Különösen figyelemre méltó volt, ahogyan feleségéhez, Jazz Chartonhoz fordult, és felelevenítette egy korábbi ígéretét. Elmondása szerint felesége megígérte neki, ha megnyeri az Oscar-díjat, akkor hajlandó lesz újabb gyereket vállalni. „Nagyon akarlak, szeretlek, Jazz. Köszönöm, hogy megajándékoztál azokkal, akik a legkedvesebbek számoma a világon” – mondta Culkin meghatottan, majd felidézte, hogyan tett neki ígéretet Jazz egy évvel korábban az Emmy-gála után. „Őszintén, Jazz! Nincs nyomás, de csapjunk bele azokba a gyerekekbe!” – zárta a beszédét nevetve.
Kieran Culkinnak két gyermeke van a feleségétől, Jazz Chartonntól: az 5 éves Kinsey és a 3 éves Wilder.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.