Gene Hackman és felesége, Betsy Arakawa holttestére február 26-án talált rá két gondnok a Santa Fé-i otthonukban. A hatósági vizsgálat szerint Arakawa halálát hantavírus-fertőzés okozta, míg Hackman körülbelül egy héttel később hunyt el, szívelégtelenség következtében. A TMZ által megszerzett új dokumentumok szerint az otthonuk valódi gócpontja volt a rágcsálók terjesztette, halálos kórnak.
A boncolás során kiderült, hogy Betsy Arakawa a fertőzés miatt influenzaszerű tüneteket produkált, azonban orvosi ellátás hiányában a vírus komoly szív- és tüdőkárosodást okozott. Február 11-én még boltban és gyógyszertárban volt, de másnap már orvoshoz kellett fordulnia – innen viszont nincs további nyoma annak, hogy segítséget kapott volna. Hackman testében nem találtak hantavírus-fertőzésre utaló jeleket, őt a halottkémi jelentés szerint szívmegállás vitte el.
A helyszíni vizsgálatok szerint a ház és a melléképületek is súlyosan fertőzöttek voltak: rágcsálóürüléket, döglött patkányokat, fészkeket, és az élősködők jelenlétére utaló nyomokat is találtak. Több fészerben, sőt, a házaspár autóiban is rágcsálók éltek, a birtokon pedig több kihelyezett csapda jelezte, hogy a probléma nem volt új keletű. A szakértők szerint a fertőzés valószínűleg így jutott be az otthonba, és végül Arakawa életét követelte.
A hantavírus ritka ugyan, de halálos kimenetelű fertőzést is okozhat. A betegség főként rágcsálók vizeletén, ürülékén és nyálán keresztül terjed, belélegezve vagy szennyezett tárgyak érintésével. Sajtóinformációk szerint Arakawa halála óta Észak-Kaliforniában további három halálos esetet is azonosítottak, amelyeket szintén a hantavírus okozott.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.