Elhagyta férjét a dubaji sejk felesége, Haya Bint al-Husszein

Forrás: 2014 Getty Images/Chris Jackson -
hercegné Mohamed bin Rashid Al Maktum sejk Dubaj Szökés Haya Bint al-Husszein
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Kiderült, miért menekült el gyermekeivel együtt a dubaji sejk felesége, Haya Bint al-Husszein.

Néhány napja bombaként robbant a hír, miszerint elhagyta 69 esztendős férjét, Mohamed bin Rashid Al Maktum dubaji sejket Haya Bint al-Husszein. Nemrég az is kiderült, hogy a 45 éves hercegné először Németországba menekült, majd pedig Londonba utazott két gyermekével. Időközben beadta a válópert és a menedékjogi kérelmet Németországban.

Haya Bint al-Husszein elszökött férjétől Forrás: 2014 Getty Images/Chris Jackson

A Daily Mail azt írja, a hercegné szökésének az volt az oka, hogy Haya számára kiderült, mit tett férje egy másik feleségétől született lányával. Latifa 2016-ban, 16 éves korában Ománba szökött, ahol elkapták és visszahurcolták Dubajba. Ezután sokáig bezárva tartották és brutálisan megkínozták. Később újabb szökést kísérelt meg, de annak sem lett jó vége, visszahozták, és nem hagyhatja el többé az országot, állandóan figyelik.

Haya mindenről tudomást szerzett és azóta rettegett, hogy ugyanaz történik vele vagy a gyermekeivel, ezért döntött a szökés mellett.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket a LIFE Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.