Vasfűzők, radioaktív arckrémek, arzénruhák – 15 halálos divathóbort

Ma a barnára sült bőr az egészség és szépség szimbóluma, de az Erzsébet-korban még az számított igazán előkelőnek, ha valaki minél sápadtabb volt, ezért a tehetősebbek fehér púderrel fedték be bőrüket. Ez a por azonban ólmot tartalmazott, ami hosszú távon bőrkárosodást, bénulást vagy kopaszodást okozott. Mária, Coventry grófnője például ennek a divathóbortnak a mellékhatásai miatt halt meg egészen fiatalon, 27 éves korában.

Ma már elképzelhetetlen, hogy olyan sminktermékek kerüljenek piacra, amelyek radioaktív anyagot tartalmaznak, ám az 1910-es évektől kezdve egészen a 30-as évekig ez teljesen természetes dolog volt, így máig nem tudni, vajon hány rákos megbetegedéshez vezetett az akkori arckrémek és szappanok gyakori használata.

A platformcipők időről időre felbukkannak a divatházak bemutatóin, ám volt olyan idő, amikor valóban praktikus okokból használtak őket, az utcákon ugyanis olyan magasan állt a szemét és a sár, hogy csak ilyen lábbelikben lehetett biztonságban közlekedni. Az előbb részletezett okokból először a velencei prostituáltak kezdték viselni, majd később a felső osztályhoz tartozók, ám ők egészen más okból kifolyólag, ugyanis minél magasabbak voltak, annál hosszabb ruhán tudták fitogtatni gazdagságukat. Idővel azonban olyan extrém magassá váltak ezek a cipők, hogy viselőik segítség nélkül már fel sem tudták venni őket. Azt pedig már bárki el tudja képzelni, mi lehetett a következménye, ha valaki ilyen magasságból botlott meg és pottyant bele a sárba.

A karcsú derékért mindig is sok mindenre képesek voltak a nők (sőt a férfiak is), de talán a fűzők voltak a legradikálisabb eszközök e téren. Ezek a szoros fűzők volt, hogy vasból készültek, és a csontok deformálása mellett a belső szerveket is teljes mértékben elnyomták. Később bálnacsontból készítették őket, de továbbra is nehézkesen lehetett lélegezni bennük, és a bőrön is súlyos fertőzéseket tudtak okozni.

Manapság csak komoly indokkal megyünk fogorvoshoz, ám számos kultúrában nem azért húzatták ki a fogukat az emberek, mert fájt, hanem például vallási okokból. Az is előfordult, hogy csak egyszerűen sajátos formájúra reszeltették az emberek a fogukat, például hegyes agyarakká alakíttatták át. A fogaknak azonban nem véletlen olyan a formájuk, amilyen, így az átalakításuk gyakran számos fertőzés elindítója lett.

Manapság a csillogóan fehér fogak is a jó megjelenés részét képezik, ám I. Erzsébet királynő idején még nem vigyáztak az emberek annyira a fogaikra. A királynő fogai is elrothadtak, így sok alattvalója szolidaritásból feketére festette a fogát. Az elképesztően fájdalmas és komoly fertőzésekkel járó foghúzási procedúrák azonban hamar véget vetettek ennek a fogroncsoló őrületnek. Meglepő módon, Japánban azonban van egy kezelés: egyfajta fekete lakkréteget tesznek a fogakra, ami megóvja őket.

Régészeti feltárások bizonyítják, hogy a fogak drágakövekkel való díszítése már 2000 évvel ezelőtt, a maja kultúrában is jelen volt, és akár ötéves kisgyerekeknél is alkalmazták. Természetesen mindez óriási fertőzésveszéllyel járt, nem úgy, mint ma, amikor a fogékszereket már teljes biztonsággal, higiénikus körülmények között helyezik fel a fogorvosok.

Volt olyan is, hogy a spórolás miatt került valaki veszélybe. A viktoriánus korban sokan vágytak flanel hálóköntösre és pizsamára, ám mivel ez túl drágának bizonyult, gyapjú helyett növényi rostokból előállított anyagokat használtak. Ezzel azonban az volt a baj, hogy rendkívül gyúlékony volt, így mire betiltották, már számtalan haláleset okozója lett.

A nadragulya rendkívül mérgező növény, ám pupillatágító hatása miatt sokáig szemcseppként alkalmazták, mivel úgy gondolták, a tágabb pupillák igézőbb tekintetet eredményeznek. Mellékhatásai között azonban a látászavar, szívproblémák, sőt akár a vakság is előfordultak.

A bukjelszoknya egy bokáig érő ruhadarab volt, a térd alatt erősen beszűkített toldalékkal. Az első repülőgépen utazó nő vezette be a viseletét, a nyitott gépen ugyanis a huzat túlságosan belekapott a szoknyájába, így az alját lekötözte egy zsinórral. A ruhadarab hamar divatossá vált, noha csak egészen aprókat lehetett lépni benne, így mondani sem kell, mennyire balesetveszélyes volt a viselete.

Az élénk színű ruhák mindig is izgatták az emberek fantáziáját, így nem csoda, hogy amikor 1775-ben Carl Scheele egy minden addiginál élénkebb zöld színnel állt elő, senki nem tudott ellenállni neki. Az egyetlen gond csak az volt, hogy a színezékanyag arzént is tartalmazott, aminek mérgező hatásáról eleinte még nem sokat tudtak, amint viszont kiderült, a zöld színű ruhát viselő nők hirtelen egyre nehezebben találtak párt maguknak a partikon.

Az ember születésekor a koponya csontjai még nem teljesen szilárdak, hogy az agynak legyen helye növekedni. Egyes társadalmakban mindezt arra használták, hogy a koponyának olyan formája legyen, amilyet elképzeltek, ezért a kicsik koponyáját különféle szerkezetekbe préselték. Az inka társadalmakban például a felsőbb osztályba tartozók a magas koponyát tartották vonzónak, ezért ilyen formájúvá igyekeztek alakítani. Ám még ma is előfordul, hogy ha egy újszülött túl sokat alszik a hátán, lapos lesz a feje, ezért speciális nyomószalaggal igyekeznek a koponya alakját ismét normálissá formálni.

A 18. század a parókák és a feltornyozott hajak évszázada volt a francia királyi udvarokban, ami miatt a nők már csak speciális nyaktámasszal tudtak aludni, a mosatlan frizurákban pedig számtalan élőlény talált magának lakhelyet. A viszketésnél és a kellemetlen szagoknál azonban sokkal nagyobb gondot jelentett például egy közelben álló gyertya, ezek a hajköltemények ugyanis pillanatok alatt lángra lobbantak, ami nem csupán a tetvekre, de sajnos a frizurák tulajdonosaira nézve is nagy veszélyt jelentett.

A krinolin az 1850-es években vált igazán divatossá, a hatalmas szoknyák merevítői fémből, fából, gyapotfonalakból készültek, és a kerületük akár az 5,5 métert is elérhette. Ez a különös ruhadarab számos haláleset okozója volt, a legnagyobb, tömeges tragédiát azonban egy templomtűz idején okozta, ahol a menekülő nők hatalmas szoknyái eltorlaszolták a kijáratokat, így körülbelül 2500 ember égett benn az épületben.

A 10. századtól kezdve egészen a 20. századig kínai nők millióinak a lábát torzították el, hogy 10 cm-nél ne legyenek hosszabbak, mivel az országban az apró lábak voltak divatosak. Mindez azonban fertőzésekkel, a véráramlás akadályozásával, sőt akár a lábujjak elvesztésével is együtt járt, sokan egyenesen bele is haltak ebbe a procedúrába.