A vakok, a divat és a bizalom: amikor nincs tükör, csak a visszaigazolás

„Egy- és hatéves korom között többször műtötték a sérült szivárványhártyámat, ezeknek a beavatkozásoknak köszönhetően tudom érzékelni a színeket" – meséli a látássérült Pfeiffer Zsuzsa, aki tapintással ismeri fel a tárgyakat, de az arcokat nem tudja megkülönböztetni. „Amikor kicsi voltam, mindig más kinőtt ruháját adták rám. Elhatároztam, ha felnövök, igyekszem biztosítani magamnak saját ruhatárat. Nagyon kedvelem a divatot, van butikos ismerősöm, aki mesél az új trendekről, és segít kiválasztani, hogy mi áll jól nekem. A cikláment és a kék különböző fajtáit nagyon szeretem, mostanában citromsárgával ötvözöm, a feketéhez világos kiegészítőket választok. Nagy kedvencem a farmer, csinos sportruhában pilatesezem, és amióta azt mondják, hogy a mozgásnak köszönhetően szép lett a lábam, már térdig érő szoknyát is merek hordani."

Zsuzsa nem nagyon sminkeli magát, csak rúzst vagy szájfényt használ, de a hajával szeret kísérletezgetni: „A vállig érő hajamat 42 éves korom óta festetem. Van, hogy feltűzöm, ha pedig színházba megyek, leengedem" – enged további betekintést hétköznapjaiba Zsuzsa. „Amikor magam készítem a frizurámat, tapintással érzékelem, hol kell még igazítani. Hamarosan hatvanéves leszek, ilyenkor már nézzen ki jól az ember, ne azt nézzék, hogy nem lát, hanem, hogy ad magára, csinos" – ezért is jár Zsuzsa tornázni, nem csak az egészségét őrzi meg vele, saját bevallása szerint építi a lelkét is.

Szabó Juli látóként született, 23 éves korában nyilvánították látássérültnek. Számára a stílusok, vonalak és minták nem csak szavak, hiszen úgy nőtt fel, hogy érzékelte a divatot. Mára azonban az ő élete is nehezebb, ha ruhát kell választania. „Általában a tesóimmal megyek vásárolni, ők jól ismerik az ízlésemet" – árulja el Szabó Juli. „Idézőjelesen előnyöm van öltözködés tekintetében – mire látássérült lettem, már volt kialakult stílusom: a csinos, de letisztult vonalat szeretem. Nem sminkelek, csak szempillaspirált használok, a mozdulat a kezemben van, még láttam, amikor megtanultam használni."

„Bár magából a színből nem érzékelek semmit, de a piros a kedvencem. Azért szeretem, mert elég sápadt vagyok és a környezetem azt mondja, hogy ettől élénkebb leszek" – meséli Kovács Margit, aki születése pillanatától kezdve nem lát semmit a körülötte lévő világból. „A piros nekem fogalom, a boldogsághoz, a tűzhöz, vagy éppen az almához társítom. Ha pirosban vagyok, boldoggá tesz maga a tudat. Nem a szín energiáját érzem a bőrömön, ha ezt viselem, elismeréséreket kapok."

„Mióta emberek között dolgozom, nagyon fontos a külsőm" – folytatja Margit, akinek csak a hangját hallják a Láthatatlan Kiállítás látogatói egy órán keresztül, így amikor kiérnek a fényre, örömmel fogadja az elismerő bókokat. „Körmöshöz is járok, mert fontosnak érzem, hogy amikor a Braille-írást mutatom, igényesek legyenek az ujjaim is. Nagyon bízom a körmösömben, a választásnál is ő a külső kontroll. Sokszor döntünk a színes körmök mellett, azt mondják, passzol az egyéniségemhez. Ez a külső segítség más területeken is fontos, ha divatról van szó, vagy negyven évig kerestem a megfelelő fodrászt, mire rátaláltam a mostanira, aki felé maximális a bizalmam."

Margitnak a ruhák kiválasztásában a lányai segítenek. „Egyikük egy kartonsablont is készített nekem, aminek segítségével kifesthetem a szempilláimat, a rúzst pedig fel tudom vinni egyedül is. Ha valami rendezvényre, eseményre megyek, akkor a kozmetikust kérem meg, hogy sminkeljen ki" – fejti ki Margit, aki szívesen követi a trendeket, Lakatos Márk divattippjeit kifejezetten szereti meghallgatni a tévében, és gyakran meg is fogadja a tanácsait. „Szívesen találkoznék egyszer egy híres divattervezővel vagy stylisttal, kíváncsi vagyok, ő hogy látna engem, milyen tanácsokat adna, mit hozna ki belőlem."