Divatgyilkosságok - Guccitól egészen Versace-ig

Forrás: AFP/Pierre Verdy -
fashion week Gucci Versace magazin
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Vajon Maurizio Guccit a volt felesége, Patrizia Reggiani gyilkolta meg? Ez A Gucci ház című film legújabb témájára, de nem ez az egyetlen divatgyilkosság, amely valósággal sokkolta a világot.

A film témája a pár kudarcra ítélt kapcsolata, Lady Gaga és Adam Driver főszereplésével. De történtek már más gyilkosságok is, amelyek nem csak a divat világát sokkolták.

A 90-es évek egyik legsötétebb korszaka a Gucci-ház örökösének, Maurizio Guccinak a megöletése volt. Kapcsolata Patrizia Reggiani-val igazi szerelemnek indult, még a hetvenes évek elején. A fiatalok egy partin ismerkedtek meg, ahol első pillantás alatt egymásba szerettek. Kapcsolatuk akkor kezdett hanyatlani, amikor 1983-ban meghalt Maurizio apja. Rodolfo Gucci a cég felét a fiára hagyta, a másik fele pedig a nagybátyjáé és unokatestvéreié lett. Maurizio megpróbálta kezébe venni a cég ügyeit, ám ebből egyre inkább kiszorult felesége, Patrizia. A férjnek elege lett felesége kironahásaiból és elhagyta őt. Elközben Maurizio kénytelen volt eladni a teljes részesedését egy befektetési banknak, így az addig családi kézben tartott olasz birodalom teljesen idegen kézbe került.

Eközben a dühös exfeleség nem tudott napirendre térni afölött, hogy exférje egy másik nőbe lett szerelmes. Egy esetleges új jövevény miatt lányai örökségét is veszélyben érezte. Úgy érezte, exférje még a Gucci örökséget is elherdálta. Mauriziot 1995. március 27-én gyilkolták meg, a milánói Via Palestro 20. alatti épületben, ahol Gucci irodája volt. Gyilkosa jól célzott, hiszen a négy lövésből hármat a hátába, egyet a fejébe kapott. Csak két évvel a gyilkosságot követően derült fény arra, hogy Reggiani volt a gyilkosság kitervelője, akit a sajtó rögtön Fekete özvegynek nevezett el. A gyilkosságban még rajta kívül négyen vettek részt: a bérgyilkos, sofőr, aki a menekülésben segített, és Reggiani barátnője, valamint médiuma.

Csak két évvel a gyilkosságot követően derült fény arra, hogy Patrizia Reggiani (középen) volt a gyilkosság kitervelője Forrás: Leemage via AFP

A bérgyilkost volt felesége bízta meg, akit 29 évre ítéltek el emiatt, végül előbb sikerült kiszabadulnia, nemrég pedig a bíróság jogosnak ítélte a több millió eurós életjáradékát is.

Mi történt a világhírű divattervezővel, Gianni Versace-val?

Versace 1978-ban nyitotta meg első butikját Milanóban. Donatella nővérével egy globális birodalmat építettek ki, amely százmilliókat ér, és olyan hírességek is érdeklődtek iránta, mint Elton John és Diana hercegnő.

Versace sokszor elmenekült a rivaldafény elől, menedékhelye Miamiban volt. 1997. július 15-én egy reggeli séta alkalmával, a nyílt utcán lelőtték.

Ahogy visszatért megszokott reggeli sétájáról, hogy magazint vegyen magának, egy ismeretlen szürke pólós férfi, fekete nadrágban és fehér sapkában megjelent előtte, és lelőtte Giannit, akit kórházba szállítottak, de már nem tudták megmenteni az életét. Az életét egy sorozatgyilkos, Andrew Cunanan vette el, akinek a nevéhez több gyilkosság is fűződik. A férfi motivációit azóta is csak találgatni lehet.

Gianni Versace életét egy sorozatgyilkos, Andrew Cunanan vette el, akinek a nevéhez több gyilkosság is fűződik Forrás: AFP/Pierre Verdy

Ossie Clark - akit a szeretője gyilkolt meg

A férfi Londonba költözött a hatvanas években, és elég korán a divatvilág kedvence lett, bársonykosztümbe öltöztette a Rolling Stonest, valamint elegáns és tökéletes szabású krepp ruhákat tervezett nőknek.

A biszexuális sztár feleségül vette Celia Birtwell-t, akivel két gyermekük született. A hetvenes évek végén elváltak, aminek következtében Ossie függőséggel küszködött, és ruhái kimentek a divatból, amint a punk eluralkodott.

Az 1980-as évek elején csődbe ment, egy londoni önkormányzati lakásban élt, és depressziótól szenvedett. Aztán 1996. augusztus 6-án, 54 évesen Clarkot egykori szeretője – Diego Cogolato – halálra késelte a lakásában.

Ossie Clark-ot egykori szeretője, Diego Cogolato halálra késelte a lakásában Forrás: Getty Images/2006 Getty Images/Evening Standard

Rudolph Moshammer - Kábelekkel fojtották meg

A népszerű tervező, Rudolph Moshammer az általa megalkotott és viselt extravagáns ruháival szerzett hírnevet, aki ismert ügyfelei közt tudhatta Arnold Schwarzeneggert. Ha nyilvánosan megjelent, mindig szemceruzát, arcpúdert, parókát viselt, és soha nem ment el a kiskutyája, Daisy nélkül. 2005 január 14-én a testét azonban a sofőrje találta meg. Halálát telefonkábelekkel történő fojtogatás okozta.

A rendőrség DNS vizsgálattal állapította meg, hogy az elkövető egy 25 éves iraki menedékkérő, Herisch Ali Abdullah volt. A férfi beismerte tettét, miután a tervező szexuális szolgáltatások miatt alkalmazta őt, de nem fizette ki Abdullah-t. Abdullah életfogytig tartó börtönt kapott.

Rudolph Moshammer halálát telefonkábelekkel történő fojtogatás okozta Forrás: dpa Picture-Alliance via AFP/usage worldwide, Verwendung weltweit/Wolfgang Langenstrassen
Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket a LIFE Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.