Vegas.hu: Még nem késő beszállni az 50 milliós nyereményért

PR cikk Vegas hu elődöntő
A labdarúgó-Európa-bajnokság alatt fantasztikus nyereménnyel gazdagodhatnak azok, akik a Vegas.hu oldalán fogadnak. Elég egyetlen Eb-meccsre tippelni, még csak nem is kell nyerni, és máris esélyes a játékos az 50 milliós nyereményre. A július 14-ig tippelők között a Vegas.hu sorsol majd, és a legszerencsésebb viheti el a szép összeget.

Bár az Európa-bajnokság a végéhez közelít, jócskán van még fogadási ajánlata az esemény kapcsán a cégnek. Lehet tippelni arra, hogy ki lesz a végső győztes, illetve akár arra is, hogy melyik játékos lesz a gólkirály. Utóbbival kapcsolatban érdemes megjegyezni, hogy még sosem pályáztak ilyen sokan arra, hogy elnyerjék ezt a címet. Ez köszönhető annak, hogy viszonylag kevés a gól a tornán, továbbá annak is, hogy nincsenek „kiugró egyéniségek”, akik megszórtak volna egy-egy ellenfelet.

Vegas.hu

A torna legjobb játékosának címére is többen pályáznak, ami érthető is, hiszen olyan futballista is bezsebelheti ezt a díjat, aki a csapatával nem jut be a döntőbe. A Vegas.hu-n ennek az „egyéni versenynek” a győztesére is lehet tippelni, és egy ilyen játék is közelebb viheti a fogadót az 50 milliós nyereményhez. Újdonságot is hozott a hazai fogadási piacra a Vegas.hu. Az Európa-bajnokság kapcsán arra is lehet fogadni, hogy az egy bajnokságban szereplő játékosok közül ki szerzi a legtöbb a gólt, valamint arra is lehet fogadást kötni, hogy a még versenyben lévő csapatoknál ki lesz a házi gólkirály.

Az 50 milliós nyereményt persze úgy is meg lehet szerezni, ha a játékos egy meccsre fogad. A Vegas.hu-n egy adott találkozó esetében több száz opcióra lehet tippelni. Azon túlmenően, hogy ki nyer, vagy hány gólt rúgnak, arra is lehet fogadni, hogy ki szerez gólt egy meccsen, hány találat esik, de még a pontos végeredményre is tippelhetnek a játékosok. Elérhető fogadási lehetőség arra vonatkozóan, hogy melyik csapat szerzi az első vagy éppen az utolsó gólt, és arra is tehetnek pénzt a játékosok, hogy a meccs hosszabbításban vagy esetleg tizenegyesekkel dől el.

A számtalan lehetőség közül elég csak egyet választani és megjátszani, mert így akkor is esélye lesz a fogadónak az 50 milliós nyereményre, ha nem lesz nyertes a fogadása.

 

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.