A lázadás és a szolidaritás szimbóluma – A choker nyaklánc minden korban hódított

choker nyaklánc
Shutterstock - FoodAndPhoto
történelem ékszer
A különböző, a nyakat szorosan körülölelő nyakpántok és láncok rendszeresen megjelennek a divat forgószínpadán. A choker nyaklánc története viszont jóval korábban kezdődött.

Ha valaki az elegáns öltözékébe egy leheletnyi vagányságot csempészne, remek választás lehet számára egy choker nyaklánc. Ez a kiegészítő már évezredek óta velünk van, jelentése pedig évszázadonként változott, és bár sokan viselik, kevesen vannak tisztában azzal, honnan is indult hódító útjára ez a kiegészítő. Végigjártuk a choker rögös történetét.

choker nyaklánc
A choker nyakláncok első képviselőit i.e. 4500-ban készíthették Afrikában.
Forrás: Shutterstock

A choker nyaklánc mindig visszatér a divatva

  • A gyökerek az ókorba vezetnek…

Nincs egységes konszenzus arról, hogy konkrétan melyik néphez vezethető vissza a choker nyaklánc eredete, abban viszont egyetértenek a régészek, hogy i. e. 4500 körül már készítettek hasonló nyakbavalót Afrikában. Azoknak az ékszereknek még elsősorban szakrális, védelmi funkciójuk volt, betegségek és átkok ellen nyújtott védelmet.

Az aranyból és drágakövekből készült chokerek elterjedtek voltak a nagy ókori civilizációkban, így Egyiptomban, Mezopotámiában, valamint a Sumer kultúrában, de még a Talmud is tesz róluk említést.

choker
A choker gyökerei az ókorba vezetnek.
Forrás: Shutterstock

Szakrális erejük miatt nemcsak nők, de férfiak is viselték ezt az ékszert, mely sokszor a mellkast is elfedte. Az afrikai törzsekben készült rézchokerek más jelentéssel bírtak: az ifjú feleség esküvőjére egy ilyen pántot kapott, ami férjének való alávetettségét szimbolizálta.

  • Choker nyakláncok az újkor hajnalán

A mértékletességéről ismert középkorban kevés ékszert illett viselni, de rövid láncok formájában már akkor is hordták a choker elődjét. A középkori nők olyan, szoros nyakpántokra fűzött medált viseltek, melyekbe Szent Sebestyén képét vésték, hogy megvédje őket a pestistől.

nyaklánc
Boleyn Anna ikonikus nyaklánca függetlenségét és a királlyal szembeni ellenszenvét szimbolizálta.
Forrás: National Portrait Gallery London/Wikipedia

Boleyn Anna ikonikus, monogramjával ellátott choker nyaklánca függetlenségét és a királlyal szembeni ellenszenvét szimbolizálta.

A francia forradalom idején az arisztokrata hölgyek piros szalagból készült nyakpánttal fejezték ki a guillotine által lefejezettek iránti szolidaritásukat. A szoros nyaklánc népszerű volt a 19. századi prostituáltak körében is, amit a képzőművészet számos remekműve megörökített.

A choker nyaklánc népszerűségének növelésében nagy szerepe volt Alexandra walesi hercegnőnek, későbbi brit királynénak, aki egy műtéti heget kívánt eltakarni az elegáns ékszerrel. A viktoriánus korban a choker a gazdagság és kifinomultság szimbóluma volt, mivel a méretre készült nyakpánt költséges mulatság volt.

  • Chokerek a 20. és 21. században

Az 1920-as, illetve 40-es években a choker nyakláncok a lázadók kedvelt viseletévé váltak; a kiegészítő szépen lassan a női erő és egyenjogúság szimbólumává vált.

nyakpánt
A nyakpánt szépen lassan a női erő és egyenjogúság szimbólumává vált.
Forrás: Shutterstock

A ’60-as, ’70-es évek hippi kultúrája újabb lökést adott a chokernek, nőkön kívül férfiak is előszeretettel viselték.

Később a 90-es évek rockerei körében lett újra népszerű a nyakpánt, melyet számos lázadó szubkultúra tagjai viseltek. Ebben a korszakban jelentek meg a 2000-es évek jellegzetes tetovált nyakláncai, melyeket olykor még napjainkban is láthatunk, de még a 2010-es években is volt egy reneszánsza a csinos kiegészítőnek, mely örökre bebetonozta magát a divat világába.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket a LIFE Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.